Foci

A csapat, amit Pep Guardiola is csodálattal néz

Olaszországban egyelőre tarol a Napoli labdarúgócsapata, amely még a Manchester City katalán vezetőedzőjét is lenyűgözte. Évek óta kiváló játékosok alkotják a keretet, de a sikerekhez Maurizio Sarrira volt szüksége a klubnak.

A Napoli az egyik legjobb csapat, amelyikkel valaha találkoztam játékosként vagy edzőként

– ezt mondta kedden, a Bajnokok Ligája F csoportjában lejátszott rangadó után Pep Guardiola, a Manchester City vezetőedzője, akinek csapata 2-1-re nyert és így továbbra is hibátlanul áll a csoportkörben.

A katalán edző óriási lelkesedéssel beszélt a riválisról, tisztán látszott rajta, hogy nem csak a kötelező udvariassági köröket futja le. Tényleg lenyűgözte a nápolyiak játéka, még ha egyébként a helyzeteket elnézve a City nagyobb arányú győzelmet is arathatott volna, elég csak Kevin De Bruyne keresztlécen csattanó lövésére gondolni, vagy David Silva próbálkozására, amikor a gólvonalról mentett az olasz védelem.

A City – Napoli meccs összefoglalója:

Általában, ha szóba kerül az olasz klubfoci, elsősorban az elmúlt hat szezon bajnokáról, a Juventusról esik a legtöbb szó, míg erre a szezonra az AC Milan is kiemelt helyen szerepel a hírekben, miután kínai pénzen próbálnak szupercsapatot építeni Milánóban – az Internek is ezek a tervei. Közben pedig talán kissé a radar alatt repült eddig a nyilatkozatig a Napoli csapata,

pedig a nápolyiak most Európa egyik legjobb és legszórakoztatóbb futballját produkálják hétről-hétre. És még eredményesek is.

Nyolc forduló alatt nyolc meccset nyertek a Serie A-ban, az első hét esetében lőttek legalább három gólt, csak múlt hét végén, az AS Roma ellen, idegenben álltak meg egynél. Így is 26-nál járnak összesen. A bajnokság 1929-es indulása óta nem startolt ilyen jól csapat.

A Bajnokok Ligája ront az összképen, mert bár a Feyenoordot verték 3-1-re, a City mellett kikaptak az ukrán Sahtar Donyecktől is, így jelenleg csak a harmadik helyen állnak a csoportban.

Hatodosztályból az európai csúcsfociba

Fotó: Robbie Jay Barratt – AMA/Getty Images

A legnagyobb szerepe a jó szereplésben egyértelműen Maurizio Sarrinak van. A vezetőedző 2015-ben érkezett az Empolitól, a szakmai előrelépés mellett pedig az is hajtotta, hogy Nápolyban született.

Tisztelem Sarrit, de nem ő a megfelelő ember a Napoli kispadjára. Én megtartottam volna Rafa Benítezt

mondta még 2015-ben a klubikon Diego Maradona.

A most 58 éves vezetőedző tényleg nem volt egy nagy név a szakmában és semmilyen játékosmúltja nincsen, amatőrként focizgatott, miközben egy bankban dolgozott. Bár már 1990-ben elkezdett edzősködni, ezt is sokáig munka mellett végezte, az olasz foci hátországában dolgozott,

2000-ben például a hatodsztályú Sansovino vezetőedzőjének nevezték ki.

Elvezette a csapatot a Serie C-ig, amivel felhívta magára a figyelmet, dolgozott a harmad- és a másodosztályban is a későbbiekben.

Az igazi áttörést a karrierjében az Empoli hozta el. A 2012-13-as szezonban érkezett, negyedik helyig vezette a klubot a Serie B-ben, a feljutásért vívott rájátszásban azonban alulmaradtak a Livornóval szemben. A következő idényben második helyen végeztek, azaz feljutottak, majd fittyet hányva a papírformára stabilan benntartotta az együttest a Serie A-ban, kivívva magának és csapatának a tiszteletet. Érdekesség, de olyan apróságokkal színesítette a szakmai munkát, mint hogy drónt küldött a pálya fölé az edzések alatt, hogy a később aztán kielemezze a látottakat.

Az Empoli várakozáson felüli teljesítménye miatt figyelt fel rá Auerlio De Laurentiis, a Napoli elnöke. Bár az AC Milan is kiszemelte magának Sarrit, a nápolyiak lettek a befutók.

De mitől lett ilyen jó a Napoli?

Amikor Maurizio Sarri megérkezett a Napolihoz, a szurkolók épp nagyon csalódottak voltak. Már évek óta sztárjátékosok sora játszott náluk, az igazán nagy áttörés azonban elmaradt, volt két kupagyőzelem a közelmúltban, de a Scudettóról rendre lemaradt a csapat. Egyszerűen hosszú távon nem tudták felvenni a versenyt a Juventusszal.

Az elátkozott SSC Napoli
A nápolyi focicsapat ebben a szezonban sem tudta feltenni az i-re a pontot. És tulajdonképpen egy rövid időszakot leszámítva sosem jön ki nekik a lépés.

Ezek után jött egy edző, akit szinte alig ismertek az emberek és az általa irányított Empoli elsősorban a fegyelmezett védekezéséről volt ismert. Nem csoda, ha Maradona is azt mondta amit, de mint utólag kiderült, nem is tévedhetett volna nagyobbat.

Sarri első dolga az volt, hogy pár igazolással mélyítette a keretet. Próbálta aztán átültetni a jól bejáratott 4-3-1-2-es játékrendszerét, aminek az lett a vége, hogy a Napoli botladozott, az első három fordulóban szereztek két pontot, az emberek pedig csak legyintettek és igazat adtak Maradonának: Sarri kevés lesz Nápolyba.

Utána aztán 4-3-3-as felállásra váltott, a kreatív labdarúgók kerültek előtérbe, mint például Marek Hamsík, Lorenzo Insigne és Gonzalo Higuaín. A télen már az élen állt a Napoli, és bár a szezon végén csak harmadik lett, 19 ponttal szerzett többet, mint egy évvel korábban Benítezzel. Higuaín pedig 36 találattal lett gólkirály.

A Napoli elkezdett egy elég intenzív focit játszani, magasan feltolt védelemmel próbálkozik hamar labdát szerezni, vagy hibára késztetni ellenfelét. Aztán, ha megvan a labda, akkor gyors, sokpasszos játékkal igyekeznek a rivális kapuja elé kerülni. A szervezettség a kulcs, Sarri egyik nagy érdemének tartják, hogy hamar képes megtalálni a közös hangot a játékosaival, az Empoli után a Napolinál is maximálisan sikerült neki, hamar meg tudta értetni a játékosokkal, mit kell nyújtaniuk a pályán. Ennek az eredménye egy letámadós, közönségszórakoztató és eredményes foci, amire a nézők is vevők.

Fotó: Paolo Bruno/Getty Images

Sarri klasszisát mutatja az is, hogy meg tudta oldani Higuaín pótlását. Az argentint 96 millió euróért elvitte a Juve, a helyettesének szánt Arkadiusz Milik tavaly súlyosan megsérült – ebben a szezonban is hosszú időre kidőlt a lengyel csatár –, Sarri azonban a támadósor közepére vezényelte Dries Mertenst, húzása pedig annyira bejött, hogy a 30 éves belga ontja magából a gólokat. Az előző idényben 28 bajnoki találatot szerzett, ebben a szezonban pedig már hétnél jár.

A Napoli az előző szezonban sem lett bajnok, de talán nem is bánja senki, mert ennek a csapatnak igenis van jövője. Most ráadásul nehéz elképzelni, hogy bárki is megállítja őket Olaszországban,

  • a Juve botladozik,
  • az AC Milan meg sem közelíti a várakozásokat, az Inter még tartja magát,
  • a hétvégén épp Napoli-Inter rangadót rendeznek, azután okosabbak lehetünk.

Bár még a bajnokság első harmadában tartunk, és a Napolira amúgy is jellemző, hogy tavasszal rosszabbul szerepel, egy hétvégi győzelem után tényleg elsőszámú bajnokesélyessé lép elő. Ne feledjük, nagyon régóta vár a klub és a szurkolók egy újabb Scudettóra, 1987-ben és 1990-ben voltak eddig aranyérmesek.

Az akkori sikerek kulcsfigurája Maradona volt. Az argentin legenda idő közben már belátta, hogy tévedett és bocsánatot kért Sarritól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik