Foci

Nikolics elmondta, visszatérne-e a magyar válogatottba Storck után

Nikolics Nemanja az MTI-nek adott interjújában elmondta, ha az új szövetségi kapitány igény tartana a szolgálataira, természetesen szívesen visszatérne a magyar válogatotthoz. A Chicago Fire támadója jó ideje nem szerepelt a nemzeti csapatban, a hivatalos indoklás szerint azért, mert az idén nagyon jól szereplő csapatára koncentrálna.

Nikolics jelenleg 24 góllal vezeti a góllövő listát az amerikai bajnokságban, sőt az elmúlt heti mesterhármasa után a hét játékosává is választották.

Nikolics mesterhármassal száguld a gólkirályi cím felé
Már 24 gólnál tart a Chicago csatára, az utolsó forduló előtt három gól az előnye.

Nikolics elmondta, természetesen figyelemmel kíséri a magyar fejleményeket. Bernd Storck szövetségi kapitány távozását diplomatikusan kommentálta.

Én pozitív gondolkodású ember vagyok, mindenben megpróbálok valami jót találni. Igaz, a világbajnoki selejtező nem sikerült, de Bernd Storck végül is legalább az Európa Bajnokságra kijuttatta a csapatot

– fogalmazott.

Szépen indult, mégsem lett a nép kapitánya Bernd Storck
Bernd Storcktól azt várták, reformálja meg a magyar focit. Mégsem jutottunk egyről a kettőre. Vége a Storck-érának.

Arra a kérdésre, hogyan látja a jövőt, a gólkirály hangsúlyozta: új korszak következik. Arra a kérdésre, hogy mit tenne, ha az visszahívnák a válogatottba,

kategorikusan kijelentette, mindenképpen igent mondana.

Azt is elmondta, a válogatott lemondása nehéz döntés volt, nem egyik napról a másikra született meg. Jelenleg szeretne gólkirály lenni Amerikában, a Chicago Fire pedig biztos rájátszás résztvevő már.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik