Foci

A Kisfőnök a vébét még bevállalja, aztán elköszön

A Barcelona argentin válogatott labdarúgója, Javier Mascherano bejelentette, a jövő évi világbajnokságon lép pályára utoljára a nemzeti csapatban.

A 34 éves Mascherano erről egy argentin televíziós műsorban beszélt azok után, hogy az előző vb-n döntős válogatott a dél-amerikai selejtező utolsó fordulójában ecuadori győzelmével (3-1) kvalifikálta magát az oroszországi tornára.

“Az utam Oroszországban véget ér. Azt majd a kapitány eldönti, ott még számít-e rám, vagy sem”

– mondta a 139-szeres válogatott Mascherano, aki öt döntőt (négy Copa América-finálét és a legutóbbi vb-döntőt) veszített el az albiceleste tagjaként.

Az El Jefecito vagyis a Kisfőnök becenévre hallgató Mascherano azt is elmondta, elfogadja, hogy a Barcában kevesebbet játszik, hiszen egy jó ideje nem középpályásként, hanem belső védőként számolnak vele, Gerard Piqué és Samuel Umtiti személyében pedig nagy a konkurencia ezen a poszton.

A Barcelonánál egyébként 2019 nyaráig érvényes a szerződése, de el tudja képzelni, hogy már a mostani idény után leül tárgyalni a vezetőséggel a hogyan továbbról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik