Foci

Dzsudzsák több mint 100 millió forintért bérelhetett VIP-páholyt a Fradi stadionjában

A magyar válogatott csapatkapitánya körülbelül 116 millió forintot fizethetett a Groupama Aréna egyik – úgynevezett – Sky Boxáért, írja a Blikk. A lap szerint a páholy egy szezonra alsó hangon is 125 ezer euróba (38,8 millió forintba) kerül, ráadásul, teszik hozzá, a Fradi hazai pályáján egy Sky Boxot legalább három évre kell bérelni, így 375 ezer eurót (116,4 millió forintot) biztosan le kell tenni érte az asztalra.

Az Egyesült Arab Emírségekben futballozó Dzsudzsák Balázsnak mondjuk telik is erre. A fizetése sajtóhírek szerint körülbelül

hárommillió euró (kb. 900 millió forint) évente. Ebből azért csak-csak ki lehet gazdálkodni a hónap végéig.

A lap azt írja, a bérlők két csomag közül választhatnak. A legdrágább csomag évente 81250 euróba, azaz 25 millió forintba kerül. Ebben benne vannak a Fradi meccsei mellett a válogatott-meccsek is, plusz a koncertek belépői (pl. Robbie Williams, Depeche Mode).

A Blikknek Igaz András, a Lagardere Sports Hungary Kft. értékesítésért felelős ügyvezetője elmondta, noha az árak üzleti titkot képeznek, annyit elmondhat, a válogatott kapitánya a teljes csomagot választotta, amelyhez kiegészítő szolgáltatások is járnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik