Foci

Durva büntetés egy csapatnál a kínos Magyar Kupa-búcsú után

Akadt több meglepetés is a labdarúgó Magyar Kupa 1. fordulójának szerdai meccsei között, ezek közül az egyik kiemelkedő az volt, hogy a megye II-be visszasorolt Tatabánya 1-0-ra legyőzte a másodosztályú Sopront. A soproniak az NB II-ben sem villognak, 9 forduló alatt van négy döntetlenjük és öt vereségük, a négy lőtt góljuk a legkevesebb a mezőnyben.

A klubhonlapon megjelent csütörtöki közlemény alapján elfogyott a vezetők türelme. Azt írták, hogy:

A Tatabányától elszenvedett Magyar Kupa-vereség után szankciókat lépterett életbe a Soproni VSE klubvezetése. Három játékost: Varga Szabolcsot, Kokenszky Norbertet és Garda Gézát felmentették az edzések látogatása alól. Emellett a teljes csapat büntetést kapott, a hétvégi, Dorog elleni mérkőzés eredményétől függően pedig további szankciót helyezett kilátásba a klubvezetés.

A csakfoci.hu azt írja, hogy a vezetőedző, Németh Szabolcs a lemondását is felajánlotta a találkozó után, de azt nem fogadták el. Ezt ő maga is megerősítette a portálnak, míg Pöltz Róbert azt mondta, a Dorog elleni összecsapás a tréner számára is vízválasztó lesz.

A Dorog – amely egyébként Németh Szabolcs előző csapata, a nyáron érkezett onnan Sopronba – legyőzésével egyébként nem támasztottak teljesíthetetlen elvárásokat a csapat felé, a kiscsapat ugyanis ebben az idényben idegenben eddig két döntetlent játszott három vereség mellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik