Foci

A londoni Emirates Stadionban a kutyáké volt a főszerep

Valami megváltozott Európában. Ezt mi máson lehetne legjobban leszűrni, mint a társadalom tükörképének számító labdarúgáson. Komolyabb, különösen nem BL és EL-szintű mérkőzésen nem volt jelen jó ideje a huliganizmus, erre tessék, az idei évadkezdésnél a Szpartak-szurkolók egy rakétával majdnem telibe lötték a játékvezetőt, a Sahtar-drukkerek szintén a tűzzel játszottak, míg a nápolyiak a félidőben verekedtek az ukrán stewardokkal.

Bár a Szpartak-szurkolókat nehéz überelni, a kölnieknek tán sikerült. Egyes hírek szerint 3000 jegyet kaptak, végül több mint 20 ezren mentek, tömegesen és nem békésen vonultak. Ezért el kellett halasztani a csütörtök esti EL-meccs kezdését egy órával.

Két nap alatt egy hasonló eset is sok, nemhogy négy BL-EL-szinten. Kíváncsian várjuk az UEFA fegyelmi bizottságának határozatait.

A kölniek ráadásul mindenen túltettek

Nem volt számukra elég a délutáni felvonulás a városban, közben egy bankot megszabadítottak a fontállományától. A stadionba bejutást állítólag úgy oldották meg többen, hogy Arsenal-tagságit vettek, meg mezeket. Az hogy a meccs előtt a bejáratnál is balhéztak, és emiatt csúszott a meccs, majd tüzeket gyújtottak a lelátón, csak hab a tortán.

Nem csoda, hogy a londoni stadionokban szokatlan módon nem sárga ruhás stewardok, hanem K9-es kutyás rendőrök várták őket. Ez az elmúlt évtizedekben szinte példátlan eset az angol futballpályákon. Az angolok a törvényi beavatkozásnak köszönhetően szinte teljes mértékben száműzték a lelátókról a balhét, most a kölniek miatt újra a régi módszerekhez, a rendőrséghez és a kutyákhoz kellett nyúljanak.

Farkas(kutya) szemek Fotó: AFP PHOTO / Adrian DENNIS

Az is tény, hogy odabent a kölni szurkolók olyan hangulatot teremtettek, mintha az Arsenal játszott volna idegenben.

Nem is csodálkozunk, hogy az első félidőben a hazaiak megszeppentek kissé és a 9. percben Córdoba pazar góljával a Köln szerezte meg a vezetést.

A második félidőre aztán Arséne Wenger rendet tett a fejekben és csapata simán megfordította a meccset (3-1), többek közt Sánchez, ki más egyéni képességeire hagyatkozva.

Európa Liga, csoportkör, 1. forduló:

A csoport:
Slavia Praha (cseh) – Makkabi Tel-Aviv (izraeli) 1-0 (1-0)
Villarreal (spanyol)-Asztana (kazah) 3-1 (1-0)

B csoport:
Young Boys (svájci)-Partizan Beograd (szerb) 1-1 (1-1)
Dinamo Kijev (ukrán)-Skënderbeu (albán) 3-1 (0-1)

C csoport:
Basaksehir (török)-Ludogorec (bolgár) 0-0
1899 Hoffenheim (német)-Braga (portugál) 1-2 (1-1)

D csoport:
HNK Rijeka (horvát)-AEK Athén (görög) 1-2 (1-1)
Austria Wien (osztrák)-AC Milan (olasz) 1-5 (0-3)

E csoport:
Apollon Limasszol (ciprusi)-Olympique Lyon (francia) 1-1 (0-0)
Atalanta (olasz)-Everton (angol) 3-0 (3-0)

F csoport:
FC Köbenhavn (dán)-Lokomotiv Moszkva (orosz) 0-0
Fastav Zlín (cseh)-Sheriff Tiraspol (moldovai) 0-0

G csoport:
FCSB (román)-Viktoria Plzen (cseh) 3-0 (2-0)
Hapoel Beer-Seva (izraeli)-Lugano (svájci) 2-1 (1-0)

H csoport:
Crvena zvezda (szerb)-BATE Boriszov (fehérorosz) 1-1 (0-0)
Arsenal (angol)-1. FC Köln (német) 3-1

I csoport:
Vitoria Guimaraes (portugál)-Red Bull Salzburg (osztrák) 1-1 (1-1)
Olympique Marseille (francia)-Konyaspor (török) 1-0 (0-0)

J csoport:
Hertha BSC (német)-Athletic Bilbao (spanyol) 0-0
Zorja Luhanszk (ukrán)-Östersunds (svéd) 0-2 (0-0)

K csoport:
Vitesse (holland)-Lazio (olasz) 2-3 (1-0)
Zulte Waregem (belga)-OGC Nice (francia) 1-5 (0-3)

L csoport:
Real Sociedad (spanyol)-Rosenborg (norvég) 4-0 (3-0)
Vardar Szkopje (macedón)-Zenit (orosz) 0-5 (0-3)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik