Foci

Egyedül a spanyolok tudták kontrollálni az átigazolásokat

Neymar horribilis összegért, 222 millió euróért hagyta el a Barcelona csapatát, majd 150 milliót is ajánlott a Liverpoolnak Philippe Coutinhóért. A Football Transfer Review beszémolója szerint azonban szó sincs arról, hogy elszálltak volna az árak a futballban, a spanyol bajnokságban legalábbis biztosan nem.

A cikk szerint kezdenek felzárkózni a La Liga csapatai a két gigászhoz: a Real Madridhoz és a Barcelonához. Az idei átigazolási szezonban összesen 556 millió eurót költöttek spanyol csapatok játékosokra, s ennek az összegnek “csak” 43%-át adja a két óriás, pedig hét évvel korábban még 80% volt az arány. Érdekes adalék, hogy a Realnál 80%-kal többet költöttek az elmúlt négy év során a katalánok.

Ami az eladásokat illeti, 671 millió euró ütötte a La Liga csapatainak markát, amely az eddigi legnagyobb szám, sőt 53%-kal több mint az elmúlt évben. Ezen a ponton érdemes ismét megemlíteni, hogy ebből Neymar egymaga 222-t “vállalt”. A két gigászt leszámítva először fordult elő, hogy nyolc különböző csapat is 25 millió eurónál többet költsön egy átigazolási időszakban. Jegyezzük azonban meg azt is, hogy

a spanyol bajnokság az egyetlen liga idén, amely több pénzt kapott játékosaiért, mint amennyit új igazolásokra költött az öt top liga – Premier League, La Liga, Serie A, Bundesliga, Ligue 1 – közül. Mindez azt jelenti, hogy csak a spanyol bajnokság zárt pozitív mérleggel a transzfer-idényben.

A Football Transfer éppen ezért arra a konklúzióra jutott elemzésében, hogy bár a számok emelkedtek, a spanyol bajnokságban nem csúszott ki az irányítás a vezetők kezei közül, nem beszélhetünk arról, hogy elszálltak az árak.

Azért a teljes képhez említsük meg, hogy a Paris Saint-Germain elképesztő összeget költött erősítésekre idén. A PSG összesen 418 millió euróért igazolt – összehasonlításképp az eddigi legtöbb igazolásokra költött összeg egy nyár alatt a Real Madrid nevéhez fűződik, a Királyiak 2009 nyarán a Cristiano Ronaldót, Kakát és Karim Benzemát 265 millió euróért vették meg.

Európában 4,4 billió eurót költöttek játékosokra a nyáron, ezek közül öt játékos – Neymar (222 millió), Kylian Mbappé (180 millió), Ousmane Dembélé (105 millió), Romelu Lukaku (85 millió ) and Álvaro Morata (80 millió) – minden idők top 10 legdrágább játékosává váltak.

 

 

 

Ezek elképesztően nagy számok…

Fogadj a szezon legjobb meccseire a Tippmixpron!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik