Foci

Meg kell menteni az európai labdarúgást

Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke a pénzügyi fair play szabályainak felülvizsgálatát tervezi.

A szlovén sportvezető a német ARD televíziónak adott interjújában kifejtette, nem hiszi, hogy a gazdag és a szegényebb klubok közötti különbség teljesen megszüntethető, ráadásul a folyamat lassításához is gyors cselekvésre van szükség.

Nem akarjuk, hogy a szakadék olyan nagy legyen, hogy végül csak néhány komoly klub maradjon.

Ceferin a legjelentősebb nyári átigazolások kapcsán közölte, a pénzügyi fair play szabályai változtatásra szorulnak. Emellett a fizetések korlátozását és a nyári átigazolási időszak korábbi lezárását sem zárja ki.

Az elnök “döntő pillanatnak” nevezte, amikor Neymar világcsúcsot jelentő 222 millió euróért (67,6 milliárd forint), Kylian Mbappé pedig 180 millió euróért (55 milliárd forint) a Paris Saint-Germain csapatához igazolt.

A pénzügyi fair playt a labdarúgás stabilitásának megteremtése érdekében hozták létre. A rendszer sikeres volt, de az idők változnak, ezért módosítanunk, modernizálnunk kell. Tennünk kell valamit az egyensúly visszaállításához.

Az UEFA a pénzügyi fair play létrehozásával arra akarta ösztönözni a klubokat, hogy ne költsenek jelentősen több pénzt a bevételeiknél. Az európai szövetség múlt pénteken vizsgálatot indított a PSG ellen, hogy kiderüljön, a francia klub betartotta-e a szabályokat. Ceferin leszögezte, nem félnek szankciókat hozni a nagy klubokkal szemben.

Az esetleges további változtatásokról kifejtette, korlátozhatják a kluboknál regisztrált, valamint a kölcsönadott játékosok számát, az átigazolási időszak végét pedig előbbre hozhatják júliusra, hogy a következő hónapban, amikor a legtöbb bajnokság elkezdődik, már ne történhessenek jelentős változások a keretekben.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung által szervezett kongresszuson Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München elnöke, valamint Javier Tebas, a spanyol liga elnöke is a pénzügyi fair play szigorítása mellett foglalt állást.

Rummenigge kifejtette, meggyőződése szerint Ceferin és az UEFA szükség esetén intézkedni fog, és figyelmeztetett, hogy vannak olyan klubok, amelyek pénzügyi műveletei nem ismertek, mert nem publikálták azokat.

Tebas úgy fogalmazott, hogy “a pénzügyi dopping jelentősen károsítja a labdarúgást”, és külön kitért a PSG-re, valamint a Manchester Cityre, amelyek tulajdonosai közel-keleti befektetési alapok.

Mindkét klub sokkal többet fizet a piaci áraknál, ami inflációhoz vezet az átigazolási piacon, sőt, a nemzeti ligák széthullását is eredményezheti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik