Foci

U21-es Eb: Vért izzadva győztük le a máltaiakat

A magyar U21-es labdarúgó-válogatott kedden hosszabbításban szerzett góllal 2-1-re legyőzte Málta csapatát a 2019-es, olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság első selejtezőmérkőzésén.

A gyirmóti összecsapáson ugyan bő negyedóra után vezetést szerzett Michael Boris szövetségi edző csapata, de a máltaiak szinte azonnal egyenlítettek, miután nem vettük komolyan a balról befelé cselező Beermant. A drámai győztes gólt a paksi Lenzsér Bence szerezte a 91. percben.

Az történt, amit vártunk, a máltaiak rendkívül jól védekeztek, nagyon megnehezítették a dolgunkat a kapujuk előtt. Ezzel együtt a szünetig eldönthettük volna a mérkőzést, hiszen két kapufánk volt, ziccert hibáztunk, vagyis a helyzeteink megvoltak. Elég volt azonban egyetlen megingás védekezésben, és ellenfelünk mindjárt gólt szerzett. A második félidőben mindent megtettünk a gólszerzés érdekében, és az utolsó pillanatokig számítottam arra, hogy megszerezzük a győzelmet. Ez a nemzetközi szint, itt már nincsenek gyenge ellenfelek és könnyű győzelmek

– nyilatkozta a mérkőzés után Michael Boris az MLSZ-nek.

A selejtezősorozat kilenc csoportjának győztese automatikusan kijut a 2019-es, Olaszországban és San Marinóban sorra kerülő kontinenstornára, a négy legjobb csoportmásodik pedig pótselejtezőt játszhat. A máltai válogatott mellett Ciprus, Törökország, Belgium és Svédország együttese lesz a magyarok ellenfele.

A magyar csapat következő mérkőzése október 10-én Törökországban lesz.

Magyarország-Málta 2-1 (1-1)

Magyarország: Demjén Patrik – Lenzsér Bence, Kecskés Ákos, Tóth Bence – Csernik Kornél (Koszta Márk, 82.), Vida Máté, Zsótér Donát, Szoboszlai Dominik, Szalai Attila (Spandler Csaba, 64)- Makrai Gábor (Kundrák Norbert, 78.), Bíró Bence
Málta: Galea – Mbong, Micallef, Borg, Zammit – Guillaumier, Vella – Nwoko, Grech, Beerman – Degabriele (Scerri, 86.). Szövetségi edző: Silvio Vella.
Gólszerző: Bíró B. 16., Lenzsér 91., ill. Beerman 19.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik