Foci

Pár százan még beférnek az esti magyar-lett vb-selejtezőre

Korlátozott számban még kaphatók jegyek a magyar labdarúgó-válogatott esti világbajnoki selejtezőjére. Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szóvivője az M1 aktuális csatornán csütörtök reggel elmondta, várják azt a pár száz szurkolót, aki a találkozó napján dönti el, hogy kilátogat a Groupama Arénába, a 20.45-kor kezdődő, lettek elleni összecsapásra.

A portugálok elleni, vasárnapi mérkőzésre rátérve úgy fogalmazott, “a szurkolókat is megmozgatta, hogy az aktuális Európa-bajnok érkezik, így pillanatok alatt elkeltek a jegyek”. Mint mondta, az MLSZ ezért döntött úgy, hogy egész napos programot szervez a Budapest Parkba.

Délelőtt ötszáz forintos belépő lesz, de a befolyó összeg nagy része a bohócdoktor alapítványhoz kerül, tehát, aki jegyet vesz, az alapítványt támogatja. Délután ingyenesen lehet részt venni a programokon.

A drukkereket színes programokkal várják, feltűnnek majd korábbi válogatott játékosok, és lesz szakmai felvezetés is. Tíz szurkoló számára pedig megnyílik az út, hogy a stadionban nézze meg a vb-selejtezőt.

Aki regisztrál, részt vesz egy sorsoláson, és a tíz nyertes kísérőjével együtt átsétálhat a Groupama Arénába.

Hangsúlyozta, a legfontosabb, hogy jó hangulat, sportszerű szurkolás legyen mind a két helyszínen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik