Foci

Messiék győztek a tragédiától átitatott találkozón

Vasárnap este lépett pályára először a Barcelona csapata a 2017/18-as idényben. A barcelonai terrortámadásra egyperces gyászszünettel emlékeztek meg a csapatok, valamint a hazaiak egy speciális mezben játszottak, ezzel is az áldozatok előtt tisztelegve.

A Nou Campba érkező Real Betis nem izzasztotta meg a katalánokat, akik három perc leforgása alatt tulajdonképpen el is intézték a meccset. A 36. percben Lionel Messi passzolt jobbra Gerard Deulofeu-hoz, aki szerette is volna egyből indítani a bemozgó argentint, azonban labdájába beleért Alin Tosca, így öngól lett az akció vége.


A l i n T o s c a by ZidaneHD

Csupán pár perccel később már önerőből is betalált a Barca, megint Deulofeu volt az előkészítő, miután harcosan labdát szerzett a Betis tizenhatosán belül, majd kivárta a második hullámban érkező Sergi Robertót, neki pedig már csak a kapuba kellett lőnie tíz méterről, senkitől sem zavartatva

A spanyol Szuperkupában elszenvedett kettős vereség után az első győztes mérkőzésén vannak túl a katalánok az új idényben. Legközelebb szombaton lépnek majd pályára Messiék az Alaves otthonában.

Végeredmény – La Liga, 1. forduló

Barcelona – Betis 2-0 (2-0)
Gólszerző: Tosca 36′ Roberto 39′

korábban:
Athletic Bilbao – Getafe 0-0
Sevilla – Espanyol 1-1
Girona – Atlético Madrid 2-2
Celta Vigo – Real Sociedad 2-3
Valencia – Las Palmas 1-0
Leganes – Alaves 1-0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik