Foci

Még el sem indult a bajnokság, a Real Madrid máris hátradőlhet

Az 1929 óta íródó spanyol bajnokság augusztus 18-án pénteken a Valencia-Las Palmas, majd a Leganés-Alavés mérkőzésekkel rajtol. Az 1936-39 között a spanyol polgárháború miatt szünetelő a La Ligában három csapat található - a Barcelona, a Real Madrid és az Athletic Bilbao -, amelyik  soha nem esett ki. Írásunkban tizenegy pontban foglaljuk össze a 87. bajnoki évad főbb kérdéseit, a végén pedig kísérletet teszünk a lehetetlenre: megjósoljuk a bajnokság végeredményét.

1, Meglepetéscsapatok

Egy olyan bajnokságban, ahol a Real (33 bajnoki cím – nyitóképen a 33. ünneplése után – Fotó: AFP PHOTO / JOSE JORDAN) és a Barca (24 bajnoki cím) kerete a maga 700 millió eurójával többet ér, mint tizenkét csapaté összesen (699 millió), meglepetés alatt egy kiscsapat, vagy újonc esetleges top 10-es sikerét (tavalyi Alaves, Eibar), vagy egy jó negyed-fél idényt (Las Palmas) érthetjük.

Mivel azonban a három említett csapat több kulcsjátékosát és/vagy edzőjét vesztette, és így nem tűnik reálisnak, hogy meglepetést okozzanak. Az Atletico, Sevilla, Bilbao, vagy a Sociedad  kvartett szinte mindig a 3-6. helyért versenyez és túl nagy nevek ahhoz, hogy igazi “sötét lónak” nevezhessük őket. Így a tavalyi tízből, ami vélhetőleg még a Valenciával bővülhet, az Espanyol tűnik a legesélyesebbnek.

Quique Sanchez Flores csapata tavaly ötven gólt kapott, ami soknak tűnik, de csak eggyel többet, mint például a Sevilla. A támadásokkal viszont komoly gondjaik voltak, meccsenkénti kilenc lövési kísérletük az egész liga leggyengébb mutatója volt, és az ötven szerzett gól is csak hét csapatot előzött meg. Felipe Caicedo két gólja nem fog hiányozni, ellenben sikerült megtartani a csapat gólkirályát, a 13-szor betalálól 25 éves Gerard Morenót is. A már tavaly is olcsó veteránokra építő Flores (a Reyes, Demichelis, Salva Sevilla triótól szerencsére megszabadultak a tavalyi förtelmes szezonjuk után ) idén is megpróbálja ezt: a 35 éves ex-Milan és Real portás Diego Lopez tavalyi idénye és a 28 éves argentin Pablo Piatti tavalyi kölcsönjátéka (tíz-tíz gól és gólpassz) annyira meggyőzte őket, hogy mindkettőjüket három évre meg is vették potom 2,3 millió euróért.

Javi Fuego biztos régi ismerős lesz (több évig voltak csapattársak a Valenciában) a középpályán, de Victor Sanchezt, vagy Hernan Perezt sem kell bemutatni a spanyol foci ismerőinek. Esteban Granero neve a Real drukkereknek lehet ismerős, ő a középpályát erősíti. A csapat erőssége a védelem: a húszéves saját nevelésű balbekk, Aaron Martin Caricol, élete első profiidényében majd harminc meccsen kezdett és a Transfermarkt máris tízmillió euróra taksálja az értékét.

A védelem többi tagja között sok a Lopez: jobboldalon a 31 éves csapatkapitány Javi, középen a 27 éves Napolit is megjárt David, aki Moreno mögött a második legtöbb percet töltött a pályán. Kapusposzton még Diego Lopez mögött Mauricio Pochettino a volt Espanyol és jelenlegi Tottenham edző nagy kedvence Pau Lopez is számításba jöhet.

Moreno tavaly megduplázta a góljainak számát. Mindezt úgy tette, hogy egyrészt 12 akciógólt lőtt, másrészt a lövéseinek a hetven százaléka a tizenhatoson belülről indult. Ez a szám olyan szupersztár befejezőcsatároknál mint Luis Suarez – 66, Ronaldónál 69 – de Moreno játéka talán főleg a sok fejese miatt Aritz Adurizra (16 gól és 82%-a a lövéseinek a tizenhatoson belülről) hasonlít. Ha Moreno is eljut a bűvös húszig, mint azt Aduriz két éve a Bilbao nagyszerű szezonjában tette, akkor az Espanyol odaérhet az Európa Ligás helyekre.

2, Kiesőjelöltek – Madrid, Katalónia, Valencia…

wikipedia.org

A tavalyi Segunda Divisiónból a Levante 14 ponttal nyerte a bajnokságot a Girona és a rájátszást a Tenerife ellen abszolváló Getafe előtt. A valenciai csapat valamennyire ismerős lehet a spanyol foci szerelmeseinek, hiszen a tavalyelőtti kiesésig sorozatban hat szezonban maradtak bent az élvonalban. A reményeiket kicsit csökkentheti az a tény, hogy a tavaly 22 góllal a góllövőlista második helyét megcsípő Roger Marti január előtt nem léphet pályára egy komoly térdsérülés miatt, pedig 2.5 millióval ő a 27 milliós összértékkel rendelkező UD Levante legjobbja.

wikipedia.org

A Barcelonához közeli Girona 1930 ban alakult, de történetének első La Ligás szezonjára készül! A 25.5 milliót érő keret az angolos vonalat képviseli, hiszen a kolumbiai válogatott Bernardo Espinosa és az uruguayi válogatott Chrithian Stuani is a Middlesbroughból érkezett, de mellettük még négy fiatalt vettek kölcsön a Manchester Cityből – többek közt a tízmillió fontért a Vasco da Gamából Manchesterbe érkező 19 éves Douglas Luizt, vagy éppen Aleix Garciát. Rajtuk kívül még a 36 éves volt bilbaói portás Gorka Iraizoz neve lehet még ismerős, de egyelőre ez húsz alatt és harminc feletti mix nem tűnik biztatónak.

wikipedia.org

A madridi kiscsapat a Getafe évek óta jojózik az élvonal és a másodosztály között. A 32 millióra taksált keret két sztárja a 35 éves, 20 gólig jutó Jorge Molina, illetve az osztályozón a csapat négy góljából hármat vállaló Dani Pacheco. Utóbbi jó ismerőse Németh Krisztiánnak, hiszen együtt, egy időben próbáltak a Liverpool reserve csapatából felkerülni és gyökeret ereszteni a felnőttek között – Dani nagyjából hasonló eredménnyel, mint Némó.

A két G betűs csapat kiesését, a Gironát és a Getafét 1.73-as és 1.91-es oddsokkal lehet megfogadni, míg a harmadik Levantét a tavalyelőtt történelmük során először elsőosztályú szintén Madrid külvárosához tartozó Leganest 2.38-cal adják. Tavaly az Osasuna és a Granada alig érte el a húsz pontot, és a Gijon is simán kiesett 31-gyel, idén is valószínűleg hasonló lesz a helyzet, mivel ezek az újoncok sem játékerőben és sem pénzügyileg nem lesznek képesek felvenni a nagy csapatokkal a versenyt.

3, Magyar vonatkozásban két fejlemény történt: Enis Bardhi az Újpestből az élvonalba visszajutó Levantébe szerződőtt 1.3 millió fontért – de ez inkább a macedón futballt erősítő hír, mint a magyart. Számunkra ezért fontosabb információ, hogy a La Liga csapatainak keretében fellelhető egyetlen magyar, Tajti Mátyás bár a nyáron a Duisburg ellen már bemutatkozott a Malaga felnőttcsapatában, egyelőre a hivatalos honlapon nem szerepel a keretben.

4, Transzfernyertesek

Eddig a spanyol bajnokságban csak nyolc olyan átigazolás történt, ami a tizenötmillió fontos összeget elérte. Ebben benne vannak az eligazolások (Alvaro Morata, Óliver Torres, Musacchio) és Vitolo harmincmilliója is. (Az árak ezúttal fontban értendőek és a Transfermarktról vannak, Neymarról külön lesz szó és így az ő érte kapott összeget nem számoltuk bele)

Az angoloknál húsz darab transzfer volt 15 millió felett és ebből csak Juan Cuadrado (Chelsea-Juventus) számított távozónak. Az olaszoknák 15 ilyen átigazolást realizáltak eddig (főleg a Milannak köszönhetően), és ott 10-5 volt az eredmény a Serie A vs. külföldre igazolók “meccsén”. Cikkünk születéséig (augusztus 31. éjfélig tart az átigazolási piac) a spanyol liga összesen 72,55 millió fonttal költött kevesebbet, mint amennyit eladásokért kapott, ezzel a nagy négy közül pillanatnyilag egyedüliként eddig pluszban zárná a piacot!

Forrsá: transfermarkt.com

Neymarral kiegészülve ez már a 250 millió fontott is áttörte, ami azért szép summa a nem éppen a takarékosságról híres spanyol csapatoknak.

Nyertes:

A Real Madrid százmilliót kapott a Danilo, James, Morata hármasért, akik inkább fontos kiegészítőemberek voltak tavaly és negyvenet költöttek Dani Ceballosra és Theo Hernandezre. Emellett távozott Pepe és Fabio Coentrao is, előbbi ingyen, utóbbi kölcsönbe a Benficába. Megtehették hiszen kölcsönből visszahozták a két fiatal középső védőt, a Frankfurtban remek szezont záró húszéves Jesus Vallejót és Diego Llorentét, akit a Malagából a Sociedadba tovább is adtak. A másik Llorente, Marcos, az Alavesben remekelt, ő is visszatért a Madridhoz, mint ahogy a Wolfsburgan kevés lehetőséget kapó Borja Mayoral is (ha marad, akkor a Lyonba hét millió fontért távozó Marianót pótolja). Ritka, már-már sporttörténelmi pillanatot élünk a Realnál.

Az egyik legnagyobb játékosvásárló eddig összesen hatvanmillió font pluszban van a Real, ennek ellenére nem mernénk azt állítani, hogy gyengült volna.

Neymar már a PSG kanárisárga mezében lőtt gólt és adott gólpasszt az elmúlt hétvégén (Fotó: FRED TANNEAU / AFP)

Vesztes:

Nincs vita: FC Barcelona. Szép, hogy visszatért a tékozló fiú, Gerard Deulofeu és végre lesz Dani Alvesnek utódja is (a volt Benficás Nelson Semedo 26 millió fontba került), de Neymar távozásával kicsit olyan ez mint az amerikai viccben amikor Abraham Lincoln feleségét megkérdezik a merénylet után: “Attól eltekintve, milyen volt az előadás Mrs. Lincoln?”

Neymar Párizsba igazolásával, nemcsak a világ egyik legjobb és legdrágább játékosát vesztette el a Barca, de könnyen lehet, hogy a Messi utáni időszak csapatának alappillérét is. Bár a brazil zseni játékát lehet kritizálni, de a 68 bajnoki gól és 38 gólpassz három és fél idény alatt simán világszínvonalú teljesítmény. Összehasonlításképp, például a klasszikus befejezőcsatár Karim Benzema 67 gólig és 31 gólpasszig jutott, pedig Neymarral ellentétben a franciának kizárólag ez a feladata.

Neymar viszont egészen más kvalitást hozott a Barca játékába: a bármikor bevethető cselezést, és azt a képességet, hogy bármikor képes volt szabadrúgást, vagy egy faultot kierőszakolni. Az elmúlt három idényben kétszer őt rúgták fel a legtöbbször, átlagban 128-szor egy idényben, a második helyezett nem érte el a százat. Tehát nem arról van szó, hogy Neymar ritkán, vagy öncélúan cselezne, elég sokszor komoly árat fizetett érte, de a legtöbb esetben a Barca profitált belőle. Az alábbi grafika a cselezési kísérleteket ábrázolja, de ha a sikeres cseleket nézzük, Neymar a két évvel ezelőtti 143-117-es pontozásos győzelmét Messi ellen tavaly 168-126-ra növelni tudta, úgy hogy kétszáz perccel kevesebbet játszott, mint az argentin. A mezőny pedig simán verte a négy Barcás idény alatt.

Ez Neymar fajta cselezőkészség, egyrészt rengeteg terhet levesz Messi vállairól, másrészt olyan mennyiségben csinálta, hogy arra egy csapatot is rá lehetett építeni. Erre jó példa volt, amikor Messi 11 meccset hagyott ki a 2015\16-os szezon elején, és Neymar már már Messit idéző számokkal rukkolt elő: 13 gólt lőtt és 55 helyzetet alakított ki ez idő alatt. Messi, aki a 2010-es évek elején meccsenként 10 csellel próbálkozott a harminchoz közeledve és Luis Enrique alatt nagyon is tudatosan vállalt kevesebbet az egy-egy elleni játékból. Neymar szerepe a labdacipelésben és helyzetkialakításban alapja lett a Barca játékának és világviszonylatban is a legjobb között volt.

Neymar cselezgetése persze nem mindig volt a leghatékonyabb fegyver. Az ember sokszor érezte, hogy a Barca nem feltétlenül a legszebb játékot játssza, de legalább ennyiszer mentette meg Enriquét Neymar (vagy Messi és Suarez) egy-egy villanása. A brazilt, góljait, gólpasszait és egy-egyező képességéből adódó állandó rettegést gyakorlatilag lehetetlen lesz pótolni, még akkor is ha, egy Ousmane Dembele típusú cselgépet vesznek. Lehet, hogy jobban járnak a gránátvörös-kékek, ha a 222 milliót végül Philippe Coutinho, vagy Christian Eriksen típusú támadó középpályásra, és Marco Verratti, Julian Weigl szintű mélységi irányítóra költenék. Rövid távon lehetetlen pótolni Neymart, de a fent nevezettek érkezése talán orvosolhatná a Barcelona középpályás gondjait, ami Xavi, Thiago elvesztése, Iniesta, Mascherano kiöregedése és Busquets gyengébb teljesítménye óta a legégetőbb probléma a klubnál.

5, Insider Infó

Az Atlético Madrid ezt az átigazolási szezont egy korábbi U 16-os játékosokat leigazoló szabályvétség miatt kihagyta, és így hiába vették meg a Sevillától a spanyol válogatott Vitolót, januárig ő a Las Palmasban játszik majd kölcsönben. Azért a Theo Hernandezért kapott 26 millió csaknem kifedezte Vitolo (30m) árát. Viszont mindenképp pozitívum, hogy Diego Simeonét és Antoine Griezmannt is sikerült megtartaniuk a “matracosoknak” és ha sikerül az Antonio Contéval csúnyán összevesző Diego Costát visszacsábítani mondjuk januártól, na az nagy fogás lenne. Ha a közösségi médiában a csatár által posztolt videót nézzük, akkor biztos, hogy Costának finoman szólva sem lenne ellenére:

Márpedig ha létrejön a deal, az azt is jelentheti, az UEFA-büntetés miatt nemhogy hátrány érte a madridiakat, hanem még profitálhatnak abból, hogy együtt maradt a keret, sőt, januártól már biztos az erősítés. Ezzel az extra munícióval simán letolhatják a Barcelonát az idei stabil második helyéről.

6, Év felfedezettje

A Betistől megvett, illetve az Eintracht Frankfurtnál kölcsönben remekül teljesítő Dani Ceballos és Jesus Vallejo a Realnál szép jövő előtt áll, de gyakorlatilag 1-2 évig nehéz lesz a kezdőbe beverekedniük magukat. 20-21 évesen azért valószínűleg Zidane tökéletes rotációs stílusát ismerve biztos lesz lehetőségük, nem úgy mint két másik fiatal ex-Real játékosnak. Burgui (22) és Diego Llorente (23) is a sorozatos kölcsönadás után végleg elhagyták a Realt: a balszélső Burgui tavaly a Gijonnal esett ki, de hárommilióért az Alaves csapott le rá, míg a középhátvéd Llorente öt évre írt alá a Sociedadhoz egy jó malagai idény után.

Ő mindenképp erősítés lehet, meccsenkénti 3,4 labdaszerzésével, ami a minimum 2000 percet kapó középső védők és védekező középpályások között a 36 játékosból a második helyre volt jó!

7, Edzők – istenítve vagy kirúgva?

Nyolc csapat vág új edzővel neki az idénynek, és összesen csak négy egyesületnél van két évnél régebben alkalmazott mester. Diego Simeone a maga öt és félévével már-már matuzsálem, toronymagasan vezeti a listát. (A másik három a Leganes, Girona és az Eibar mesterei közül kerül ki). Ahhoz, hogy a Zidane, Simeone vagy éppen az új Barca edző Ernesto Valverde repüljön, valami nagyon nagy hülyeségnek kell történnie (nem jutnak be a BL-be, stb).

Bár vannak érdekes párosítások: Marcelino – Valencia, Setien – Betis, de a legjobb sansza az istenítésre Eduardo Berizzónak van. A volt Celta, most Sevilla mester Marcelo Bielsa tanítványa és három évig a chilei válogatottnál a segítője is volt. Innen egy argentin és egy chilei kitérő után visszatért a volt kenyéradójához és egy bizonyos Luis Enriquétől átvette a Celta Vigo vezetésén 2014-ben.

Az első két éve parádésra sikerült, a nyolcadik helyet egy hatodik követte és Nolitóból például szupersztárt faragott, őt a Manchester City el is vitte 18 millióért. Mivel Nolito is a Sevillában kötött ki, ismét együtt készülhet Berizzoval. Tavaly Nolito helyére a Liverpoolban elég csúfosan leégő Iago Aspast hozták, és bár 19 góljával pótolta Nolitot és Berizzonak őt is sikerült spanyol válogatottá tennie, a csapat csak 13. lett. Érdekesség, hogy három vereséggel kezdtek, majd az utolsó hétből hatot elbuktak, de például a Barca elleni 4-3-as siker a bajnokság egyik legjobb meccse volt.

A Celta 4-2-3-1-es formációban végrehajtott, kellemetlen, ember orientált letámadása óriási fegyver volt a rövid passzos focit játszó nagy csapatok ellen és számtalanszor vezetett végzetes hibához (lásd a fenti meccset!). Mint az alábbi videóból kiderül, Berizzo képes volt a kockázatos magasan feltolt védekezést egy agresszív letámadássál ötvözni a nagycsapatok ellen, de a hosszú labdákkal operáló “kiscsapatok” ellen egy visszavontabb, kompaktabb taktikát is jól alkalmazott.

A kiváló taktikai elemző Carlo Valladeres (jeleneg egy amerikai proficsapatnák dolgozik) hosszasabban is elemzi Berizzo játékfelfogásat itt.

8, Leginnovatívabb csapat

A Sevilla megint megkeverte a kártyákat, bár Monchi a zseniális sportigazgató már Rómában dolgozik. A Konoplyanka, Rami duoért sikerült majd húszmilliót kapni, úgy, hogy egyik sem volt komoly veszteség. Steven N’Zonzit, a csapat motorját és a spanyol bajnokság tavalyi szezonjának egyik legjobb játékosát sikerült megtartaniuk.

Berizzoról már fentebb ódákat zengtünk és említettünk, hogy a rugalmasság tehát a fő fegyvere és ebben a rendkívül innovatív Sevilla jó partner lehet. Nolito, Ever Banega, Luis Muriel, vagy Simon Kjaer – leigazolásával akár még az Atléticót, vagy az egyértelműen gyengülő Barcelonát is befoghatják. A 36 milliós vételár plusz Iborra Leicesterbe távozása 15 millióért pont kifedezte a fenti négy sztár ötvenmillióját és Sebastien Corchia a Lilleből hétmillióért is jó fogásnak tűnik. De nemcsak ezért nyerik el a leginnovatívabb csapat díját, hanem a csodálatos Jesus Navas, a tékozló fiú visszatérését bemutató videóért is:

9, Legnagyobb csalódás

Egyértelműen a Las Palmas, az a csapat, amely tavaly a futballszurkolók szívét örökre rabul ejtette a csodás idénykezdettel. Sajnos elment a csapat esze Roque Mesa a Swanseaba, de még fájóbb, hogy a spanyol liga egyik legszimpatikusabb figuráját Quique Setient is elengedték, ráadásul szinte köszönet nélkül a Betisbe. Setienről egyéként lásd a La Liga Loca kiváló elemzését itt.

A Real és a Barca mögött a legszebb focit játszó kanárik üde színfoltjai voltak a ligának, és bár október végétől 29 meccsből 16-ot elbuktak, az ínyencek a Real elleni 2-2-re, vagy a Villarreal elleni csodagólra fognak emlékezni. Tehetségekből, mint például Mauricio Lemos, vagy Barcánál és a Hamburgnál kudarcot vallott Alen Halilovic nincs hiány, de inkább egy olyan második esélyt kínáló csapat benyomását keltik. És míg tavaly emögött egy komoly és szerethető edzői filozófia (Setien), plusz egy igazi vezér (Mesa) állt, idén mindez idén kevésbe tűnik kivitelezhetőnek. Mert bármennyire is jó húzás Jonathan Vierára, vagy éppen az Atleticótól kölcsönvett Vitolóra építeni, hogy Kevin-Prince Boatengről már ne is szóljunk, a védelem tavaly is 74 gólt kapott, és ide senkit sem hoztak erősítésnek…

10, Ki nyeri a spanyol bajnokságot – Barcelona?

Egyelőre a fogadóirodák a Barcát és a Realt is 10/11-es oddszal adják, míg az Atleticóra ötvenszeres a Sevillára 250-szeres szorzót várnak. A Real és a Barca “egyenrangúsága Neymar elvesztésének, még inkább a Szuperkupa első mérkőzésének (Barca-Real 1-3) fényében minimum érdekes, még akkor is, ha a katalánok Coutinho, vagy Dembéle szintű utolsó pillanatban leigazolt 120 milliós mentőövet még szerezhetnek maguknak.

Iniesta és Busquets visszaesése, valamint Thiago elengedése miatt a Barca középpályája és védelme évek óta problematikus.  Mindez súlyos labdakihozatali gondokhoz vezetett. Ezt a 2015/16-os évben Luis Enrique a Guardiolához képest kevésbe passzcentrikus, dinamikusabb játékkal, a gyengélkedő Real mellett és az MSN csodaszezonjával orvosolni tudta.

Ám tavaly kiderült, a gyógyír csak átmeneti volt és hiába futott fantasztikust idényt Messi, vagy hozta a PSG elleni meccset a sírból vissza Neymar, az idény második felére és az agresszívabb csapatok ellen nyilvánvalóvá vált, hogy az MSN góljai sokszor elfedték a problémákat.

Ehhez hozzájárult egy rendkívül szertelen átigazolási felfogás, ami bár a nagy döntéseket (Neymar, Suarez – ne felejtsük el, hogy ez a vb utáni “harapós” korszak volt, amikor sokan ellenezték az átigazolást) jól oldotta meg, de mellette hibát hibára halmozott. Például az utóbbi öt év igazolásai: André Gomes, L.Digne, Mathieu, Vermaelen, Paco Alcacer, Bojan, Arda, Aleix Vidal, Alex Song – 200 millióért. Kétségkívül egyikük se váltotta be a reményeket és ezen a szinten ez komoly hiba.

Felejtsük el, amit a Barcelonáról gondoltunk!
Erős katalán öntudat, és saját nevelésű zsenik helyett jelenleg globális márkát épít, és sztárokat igazol a Barcelona. A klub nem árulta el a múltját, csak lépést akar tartani az elittel.

Furcsa módon a korábban az akadémistákra és a Cruyff-Guardiola vonalra építő Barca egyre inkább a kétezres évek “galaktikus” Realjára kezd hasonlítani…

11, Bajnoki cím: előre lefutott verseny

Isco, Modric, Casemiro, Carvajal, Keylor, Kroos, Lucas Vazquez, Morata, Kovacic, Asensio, Danilo, Vallejo = 205 millió és bár a Bale, James, Illaramendi trió ellenpéldaként ugyanennyibe került, a Real ezzel szemben egyre inkább egy fenntartható és hosszú távon sikeres átigazolási politikát követ. Ennek következtében pl. a James, Danilo, Morata hármasért kapott százmillió eurót fiatalokba (Theo Hernandez, Dani Ceballos) fekteti. Ha hozzávesszük Zidane tavalyi zseniális csapatmenedzselését és a kölcsönben megedződött Vallejo (Pepe helyettese), Marcos Llorente (22 éves védekező középpályás), Borja Mayoral (ő a Jese-Mariano cserecsatár poszt idei nyertese) triót, akkor egy bivalyerős keret jött megint össze, amiből két komoly kezdőcsapatot is össze lehet rakni. Zidane tavaly bebizonyította, hogy nem véletlenül és érdemtelenül nyerte meg a bajnokságot. Mindezek okán a Real idén is Madridba viszi története 34. bajnoki trófeáját.

Spanyol bajnokság, La Liga, 1. forduló, program:

Péntek:
aug. 18. 22:15 Valencia – Las Palmas
aug. 18. 20:15 Leganés – Alavés
Szombat:
aug. 19. 20:15 Girona – Atlético Madrid
aug. 19. 22:15 Sevilla – Espanyol
aug. 19. 18:15 Celta Vigo – Real Sociedad
Vasárnap:
aug. 20. 20:15 Barcelona – Betis
aug. 20. 22:15 Deportivo La Coruna – Real Madrid
aug. 20. 18:15 Athletic Bilbao – Getafe
aug. 21. 20:15 Levante – Villarreal
aug. 21. 22:00 Málaga – Eibar

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.