Foci
MILAN, ITALY - APRIL 09:  Gerard Deulofeu of AC Milan celebrates his goal during the Serie A match between AC Milan and US Citta di Palermo at Stadio Giuseppe Meazza on April 9, 2017 in Milan, Italy.  (Photo by Emilio Andreoli/Getty Images)

Visszaigazolta spanyol tehetségét a Barcelona

24.hu
24.hu

2017. 06. 30. 18:30

Korábban a témában:

2015-ben egyszer már megvált fiatal spanyol tehetségétől, most két évvel később mégis visszavásárolja Gerard Deulofeut a Barcelona, akiért 12 millió eurót fizetnek az Evertonnak. A bejelentést követő hivatalos barcelonai közleményében az áll, a spanyol bajnoki ezüstérmes érvényesítette opcióját, és a megállapodás szerint 2019. június 30-ig szól majd a háromszoros spanyol válogatott szerződése.

A saját nevelésű játékos visszahozása több szempontból is komoly érdekében állt a Barcelonának: az opció 2018-ig volt érvényes, azaz Deulofeu ingyen távozhatott volna. Másodszor a szurkolók körében is pozitívan fest a húzás, hiszen Deulofeu a barcelonai akadémián nevelkedett. Azon az akadémián, amely az utóbbi néhány évben mintha vesztett volna fényéből.

És ne feledkezzünk meg Pedróról, a Barcelonával két bajnoki címet és három Bajnokok Ligáját is nyert. Pedro az AS szerint elég csípősen nyilatkozott.

A Barcelona elveszítette a filozófiáját, sok olyan játékost tettek parkolópályára, akik azelőtt még a hátukon cipelték őket.

– mondta a Chelsea-vel májusban angol bajnokságot nyerő, a spanyol válogatottba kisebb szünet után behívót kapó spanyol.

Ennek fényében a Barca új edzőjének, Ernesto Valverdének lesz dolga bőven. Deulofeunak pedig lehetősége nyílik bemutatni, hogy helye van a világ egyik legjobb csapatában. Még mindig csak 23 éves.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

JERUSALEM, ISRAEL - DECEMBER 11:  Protesters burn a poster of U.S. President Donald Trump in front of the Damascus Gate at the entrance to the Old City on December 11, 2017 in Jerusalem, Israel. In an already divided city, U.S. President Donald Trump pushed relations in the city to breaking point after making the announcement to recognize Jerusalem as Israel's capital.  (Photo by Chris McGrath/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.