Foci

Konföderációs Kupa: a videóbíró “elvett” egy gólt Portugáliától, Mexikó a ráadásban egyenlített

A szombati nyitómérkőzés után vasárnap az Európa-bajnok Portugália, valamint az Észak-, Közép-Amerika és a Karibi-térség bajnoka, Mexikó csapott össze Kazanyban az A csoport második összecsapásán.

Az első 15 percben nehezen lendültek bele a csapatok, utána viszont remek kis első félidőt produkáltak. A tornán használják a videóbírót is, amely pedig már a 20. percben a játékvezető segítségére sietett.

Történt, hogy Cristiano Ronaldo szabadrúgása lepattant a sorfalról, majd a visszaívelt labda után CR hatalmas kapufát lőtt, André Gomes rossz kísérletét követően pedig Pepe a kapuba fejelt. Viszont már a visszaívelt labdánál les volt, így a technológia javította a partjelző hibáját.

A jogosan meg nem adott gól után felébredtek a portugálok, egy borzasztó keresztlabdát Ronaldo fülelt le, majd önzetlenül Ricardo Quaresma elé tálalt, aki még a kapus is kicselezte, mielőtt a hálóba lőtt a 34. percben (1-0).

A félidő hajrájában már Mexikó is veszélyeztetett, nyolc perccel Quaresma találata után Javier Hernandez egy szép fejesgóllal egalizálni tudott (1-1). A Chicharito becenévre hallgató csatár a vezetést is megszerezhette volna, de nagy helyzetben csúnyán fölé lőtt.

A második játékrészben sokáig úgy tűnt, marad az 1-1, aztán a végén begyötörték a győztesnek tűnő gólt a portugálok. A 85. percben még Ochoa nagy bravúrral védte a csereként beálló André Silva fejesét. Egy minutummal később azonban már ő sem tudott hárítani Cedric megpattanó lövésénél (2-1).

De nem nyertek, ugyanis a ráadás perceiben egy szöglet után Hector Moreno a kapufa segítéségével a kapuba bólintott, kialakítva ezzel a 2-2-es végeredményt.

A csoport második fordulójában Oroszország-Portugália és Mexikó-Új-Zéland mérkőzéseket rendeznek szerdán.

Eredmény – Konföderációs Kupa, A csoport, 1. forduló

Portugália – Mexikó 2-2 (1-1)
Gólszerző: Quaresma (34.), Cedric (86.) ill. J. Hernandez (42.), H. Moreno (90+2.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik