Foci

Bernd Storck: Esély a fiataloknak

Agresszív, párharcok kierőltetésere épülő játékstílust képvisel az orosz labdarúgó-válogatott. Ennek az ellenszerét kell megtalálja a lefiatalított magyar csapat.

A magyar válogatott hétfőn 20.30-tól a 2018-as világbajnokság házigazdáját, az orosz együttest fogadja felkészülési mérkőzésen a Groupama Arénában. A világranglista 33. helyezettje fogadja a 63-at.

Az oroszok éppen Ausztriában készülnek a Konföderációs Kupára, innen érkeznek a ma esti mérkőzésre. Ahogy látható, a szélről induló támadásokat és a szabadrúgásokat gyakorolják ellenünk.

Artem Dzyuba térdpanaszok miatt nem vett részt a gyakorlásokon, ahogy a kapus Igor Akinfeev játéka is kérdése. Utóbbi nem a kerettel repült Ausztriába, késett néhány napot, lévén Moszkvában kezelték.

A magyar csapat vasárnap délután Bernd Storck szövetségi kapitány, valamint két kerettag, Hangya Szilveszter és Gulácsi Péter részvételével Telkiben tartotta meg a meccset megelőző hivatalos sajtótájékoztatóját.

Bernd Storck az elmúlt napok munkájáról szólva elmondta: egy nagyon erős, szervezett futballt játszó orosz válogatottra készül a magyar csapat, amelynek néhány hiányzója is lesz majd, Szalai Ádám és Elek Ákos ugyanis sérülése miatt egészen biztosan nem léphet pályára a találkozón, és Nagy Dominik sem lesz bevethető, ő ma délután még pályára lép a címvédésért küzdő Legia Warszawában az utolsó lengyel bajnoki fordulóban.

Az orosz csapat nagyon szervezetten futballozik, rendkívül gyors átmenetekkel dolgozik, támadásból védekezésbe és védekezésből támadásba egyaránt. Általában ötös védőlánccal áll fel, és ez egy nagyon kompakt felállást eredményez, emellett játékosaik a Konföderációs Kupa előtt bizonyára jó formában érkeztek Budapestre. Számunkra remek teszt lesz a mérkőzés, már csak azért is, mert pénteki ellenfelünk, Andorra hasonló játékrendszerben futballozik. Távlati kerettel, sok fiatallal készülünk a mérkőzésre, a tehetséges futballistánk most nemzetközi szinten is megmutathatják tudásukat. A fiatal és idősebb játékosok keverékével szeretnénk pályára lépni, bízom benne, hogy az új játékosok tehetségével és a tapasztaltak rutinjával jó eredményt tudunk majd elérni. Sokaknál még hiányzik a nemzetközi rutin, de azt éppen az ilyen mérkőzéseken lehet megszerezni. A fiatalok most lemérhetik, hol tartanak a nemzetközi szinthez képest, és esélyt kapnak arra, hogy megmutassák magukat, mentálisan is erősödjenek. Mindig is támogattam a tehetségeket, többen közülük már bizonyítottak a válogatottban, most ismét lehetősége lesz erre néhány labdarúgónak. A közönség támogatásával mindent beleadunk majd a hétfői meccsen, szeretnénk hasonló játékstílusban futballozni, mint Portugáliában és jó eredménnyel szerezni önbizalmat a pénteki, andorrai mérkőzésre

– összegezte elvárásait a német kapitány.

 

Felkészülési mérkőzés:

Magyarország – Oroszország
20.30., Groupama Aréna, játékvezető: Dingert Christian

Jegyek továbbra is kaphatóak a meccsjegy.mlsz.hu internetes oldalon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik