Foci

Eppel: Úgy készültem, hogy gólt szerzek, szerencsére összejött

Szombat este 1993 után ismét bajnok lett a Honvéd, Eppel Márton a második félidőben döntötte el a szupermeccset. A meccs után így nyilatkozott az M4-nek a magyar csatár:

Már az előző fordulóban nagyon együtt voltunk, úgy gondolom, hogy megérdemeltük ezt a bajnoki címet. Készültem rá, hogy gólt szerzek, szerencsére sikerült.

Eppel lett az OTP Bank Liga gólkirálya 16 találattal. Henning Berg, a vendégek mestere úgy nyilatkozott:

Szoros meccset játszottunk, a bajnokság két legjobb csapata mérkőzött meg ma. A Honvédnak gratulálok, nagyon kevés helyzet volt, a védekezésben jeleskedett inkább mindkét gárda. Nagy csalódás, hogy nem sikerült nyernünk.

Fogadj a szezon legjobb meccseire a Tippmixpron!

OTP Bank Liga, 33. forduló, végeredmények:

Budapest Honvéd-Videoton FC 1-0 (0-0)

Budapest Honvéd: Gróf – Kamber, Bobál D., Baráth – Ikenne-King, Nagy G., Gazdag, Koszta, Holender – Eppel, Lanzafame. Vezetőedző: Marco Rossi.
Cserék: Horváth A. (kapus), Zsótér, Lovric, Vasziljevics, Laczkó, Villám, Balázs Zs.
Videoton: Kovácsik – Szolnoki, Juhász, Vinícius, Stopira – Nego, Varga J., Pátkai, Suljic – Lazovics, Scsepovics. Vezetőedző: Henning Berg
Cserék: Horváth T. (kapus), Maric, Pölöskei Zs., Bódi, Barczi, Géresi, Hadzic

Gólszerző: Eppel 59.

További eredmények:

Ferencváros–Újpest FC 2–0

Vasas FC–Mezőkövesd 1–1

Diósgyőri VTK–Debreceni VSC 0–3

Paksi FC–MTK Budapest 1–1

Haladás–Gyirmót FC Győr 1–2

Az OTP Bank Liga végeredménye: 

1. Budapest Honvéd 33 20 5 8 55–30 +25  65
2. Videoton FC 33 18 8 7 65–28 +37  62
3. Vasas FC 33 15 7 11 50–40 +10  52
4. Ferencvárosi TC 33 14 10 9 54–44 +10  52
5. Paksi FC 33 11 12 10 41–37 +4  45
6. Szombathelyi Haladás 33 12 7 14 42–46 –4  43
7. Újpest FC 33 10 12 11 47–51 –4  42
8. Debreceni VSC 33 11 8 14 42–46 –4  41
9. Mezőkövesd Zsóry FC 33 10 10 13 39–54 –15  40
10. Diósgyőri VTK 33 10 7 16 39–58 –19  37
11. MTK Budapest 33 8 13 12 26–36 –10  37
12. Gyirmót FC Győr 33 5 9 19 21–51 –30  24

Ajánlott videó

Olvasói sztorik