Élő Foci

Eppel góljával nyert, így bajnok lett a Honvéd

Rég nem látott izgalmak közepette ért véget az OTP Bank Liga, hiszen a két bajnokaspiráns csapott össze szombat este a Bozsik Stadionban.

A Budapest Honvéd és a Videoton is 62 egységgel indult neki a 33. fordulónak. Pontegyenlőség esetén a végelszámolásnál a több győzelem rangsorol, így a fővárosi gárdának egy döntetlen is elég volt a bajnoki címhez.

Fogadj a szezon legjobb meccseire a Tippmixpron!

A szombat esti meccsre már hétfőn elfogyott az összes jegy, így közel 10 ezer szurkoló izgulhat a helyszínen.

I. félidő

Marko Scsepovics került nagy helyzetbe a 8. percben, de beérték a védők, ezt követően szögletek után veszélyeztettek a vendégek. Gróf Dávid rendre a helyén volt, de vérző sebe miatt pár percig állt a játék. Eppel Márton szép kiugratása után Davide Lanzafame húzhatott volna el, de Asmir Suljic megakadályozta a kontrát.

Igazán komoly helyzet nem alakult ki egyik oldalon sem, sok volt viszont az ápolás, néha pedig heves szóváltás követett egy-egy szabálytalanságot. A 25. percben Danko Lazovics szabadrúgása tekeredett veszélyesen, de Gróf kiöklözte a labdát.

Djordje Kamber közeli fejese után Kovácsik Ádám védett óriásit a 38. percben, majd a szöglet után Baráth Botond csúsztatásánál is a helyén volt a kapus. Koszta Márk szép lövést eresztett meg az első félidő hajrájában, Kovácsik azonban ezúttal is hárított.

II. félidő:

A második félidő elején pirotechnikai eszközök füstje miatt állt a játék, Danko Lazovics tekert kapura egy szabadrúgást az 52. percben, Gróf simán megfogta a labdát.

Asmir Suljic verte meg Baráth Botondot, de lapos beadása nem volt pontos, Kamber simán felszabadított.

Az 59. percben megszerezte a vezetést a Honvéd. George Ikenne-King nagyszerű beadására Eppel Márton érkezett csodásan, és kapásból a bal alsóba lőtt.

A túloldalon Asmir Suljic kereste Géresit a tizenhatoson belül, Koszta az utolsó pillanatban avatkozott közbe a tizenhatoson belül.

Géresi cselezgetett a kapu előtt a 78. percben, majd Lazovicshoz került a labda, aki a blokkba bombázott. Kovácsiknak kelett nagyot védenie egy távoli lövés után, másodszor már magához is ölelte a labdát.

Zsótér dönthetett volna el mindent a 85. percben, de rosszul passzolt az ellenfél tizenhatosa előtt, így felszabadult a vendégek kapuja.

Végül nem jött össze az egyenlítés sem a Videotonnak, így 1993 után ismét bajnoki címet ünnepelhet a Budapest Honvéd.

Az MTK-nak csak egy döntetlenre futotta Pakson, így a Gyirmót mellett a fővárosi gárda esett ki az NB I-ből. A Honvéd a Bajnokok Ligájában indulhat, a Videoton, a Vasas és a Ferencváros pedig az Európa Ligában lesz érdekelt.

OTP Bank Liga, 33. forduló, végeredmények:

Budapest Honvéd-Videoton FC 1-0 (0-0)

Budapest Honvéd: Gróf – Kamber, Bobál D., Baráth – Ikenne-King, Nagy G., Gazdag, Koszta, Holender – Eppel, Lanzafame. Vezetőedző: Marco Rossi.
Cserék: Horváth A. (kapus), Zsótér, Lovric, Vasziljevics, Laczkó, Villám, Balázs Zs.
Videoton: Kovácsik – Szolnoki, Juhász, Vinícius, Stopira – Nego, Varga J., Pátkai, Suljic – Lazovics, Scsepovics. Vezetőedző: Henning Berg
Cserék: Horváth T. (kapus), Maric, Pölöskei Zs., Bódi, Barczi, Géresi, Hadzic

Gólszerző: Eppel 59.

További eredmények:

Ferencváros–Újpest FC 2–0

Vasas FC–Mezőkövesd 1–1

Diósgyőri VTK–Debreceni VSC 0–3

Paksi FC–MTK Budapest 1–1

Haladás–Gyirmót FC Győr 1–2

Az OTP Bank Liga végeredménye: 

1. Budapest Honvéd 33 20 5 8 55–30 +25  65
2. Videoton FC 33 18 8 7 65–28 +37  62
3. Vasas FC 33 15 7 11 50–40 +10  52
4. Ferencvárosi TC 33 14 10 9 54–44 +10  52
5. Paksi FC 33 11 12 10 41–37 +4  45
6. Szombathelyi Haladás 33 12 7 14 42–46 –4  43
7. Újpest FC 33 10 12 11 47–51 –4  42
8. Debreceni VSC 33 11 8 14 42–46 –4  41
9. Mezőkövesd Zsóry FC 33 10 10 13 39–54 –15  40
10. Diósgyőri VTK 33 10 7 16 39–58 –19  37
11. MTK Budapest 33 8 13 12 26–36 –10  37
12. Gyirmót FC Győr 33 5 9 19 21–51 –30  24

Közel 10 ezer ember a helyszínen

1500 vendégdrukker érkezett a fővárosba. A döntetlen a Honvéd bajnoki címét jelenti, a Videotonnak nyernie kell a trófeáért.

Olvasói sztorik