Foci

Igent mondott az olasz ajánlatra a Real Madrid csatára

Álvaro Moratának összejött az a bravúr, hogy Cristiano Ronaldo mögött úgy tudott a második legeredményesebb játékos lenni a Real Madridban, hogy Zinedine Zidane inkább Karim Benzemát játszatta. A 24 éves spanyol csatár csak 14 bajnokin volt kezdő (12-szer csereként lépett pályára), azonban így is szerzett 15 gólt a bajnok Realban.

Érthető, ha olyan csapatban akar játszani, amelyik alapemberként számít rá, lehetett már hallani a Chelsea és a Manchester United érdeklődéséről is. A La Gazzetta dello Sport csütörtöki cikke szerint azonban a két angol klub hoppon maradhat, mert

Morata igent mondott az AC Milannak.

Az olasz sportlap értesülései szerint a csatár 7,5 millió eurót keresne évente Milánóban. A két klubnak még meg kell egyeznie egymással, 60 millió euró körüli összegben állapodhatnak meg.

Moratának nem ismeretlen terep Olaszország, két szezont már kölcsönben lenyomott a Juventusban. Két-két bajnoki cím és Olasz Kupa-győzelem mellé egy olasz Szuperkupa-siker jutott, illetve 2015-ben BL-döntőt játszhatott a torinóiakkal. A Barcelona ellen gólt is szerzett, de a Juve 3-1-re kikapott.

Fotó: Europress/ Guillermo Martinez / Anadolu Agency

Ajánlott videó

Olvasói sztorik