Foci

96. perces gól ért feljutást a legőrültebb bajnoki hajrában

Pénteken írtunk róla, hogy valami elképesztő izgalmak várhatóak a francia másodosztályú bajnokság utolsó, 38. fordulójában. Összesen ha csapatnak volt még esélye a feljutás kiharcolására és a sorsolás szeszélye miatt ezek az együttesek elkerülték egymást, úgyhogy elég sokféle végkimenetelt el lehetett képzelni.

Végül a fordulót az első helyről váró Strasbourg, valamint az Amiens jutott fel. A második helyen végző Amiens az utolsó hat bajnokiját megnyerte, most pénteken a Reims ellen a 96. percben szerezték a feljutást érő gólt.

Az Amiens feljutást érő gólja:

A Souchaoux otthonában kétgólos hátrányból fordító Troyes csípte meg a harmadik helyet. Ők játszhatnak az élvonal 18. helyezettjével egy oda-visszavágós osztályozót a Ligue 1-ért.

Mind a hat, feljutásért küzdő csapat nyerni tudott egyébként.

Bese Barnabás és a Le Havre kimaradt az őrületből, de sikerült szépen zárniuk a szezont, egy hazai 4-0-es győzelemmel, a magyar válogatott játékos végigjátszotta a mérkőzést. A Le Havre a nyolcadik helyen zárt.

A Red Star és a Laval már korábban kiesett, az Orléans pedig nem tudott csodát tenni, úgyhogy ők fognak osztályozót játszani. (Fotó: Europress/AFP/Francois Nascimbeni)

Eredmények – Ligue 2, 38. forduló

Ajaccio – Tours 3-2

Auxerre – Red Star 1-0

Brest – Ajaccio 6-2

Clermont – Valenciennes 1-0

Laval – Nimes 1-2

Le Havre – Orléans 4-1

Lens – Niort 3-1

Reims – Amiens 1-2

Strasbourg – Bourg Peronnas 2-1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik