Élő Foci

Bajnokok Ligája: a visszavágót megnyerte az Atlético, de a Real jutott döntőbe

Nyolc nappal ezelőtt a Real Madrid Cristiano Ronaldo mesterhármasával 3-0-ra győzött az Atlético Madrid ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén, így kényelmes helyzetből várhatta a szerda esti visszavágót.

Az Atlético viszont mindenkit meglepett, kiválóan kezdte a mérkőzést, a 16. percben már 2-0 állt az eredményjelzőn. Előbb a 12. percben Koke szöglete után Saúl fejelt a rövidbe, majd négy minutummal később Griezmann ha nem is simán, de értékesítette a Torres buktatásáért megítélt büntetőt.

Az első félidő végén aztán minden eldőlt. A 42. percben Benzema három védőt bolondított meg az alapvonalnál, majd visszatette lövőre Kroosnak, Oblak védte a kísérletet, de Isco közelről bepofozta.

A fordulást után ment előre becsülettel az Atlético, de Navas eszén ekkor már nem tudtak túljárni. A Real a kontrákra épített, többször egyenlíthettek volna, de ez elmaradt.

Az Atlético így győzelemmel búcsúzott a Vicente Calderón Stadiontól, ahol ez volt az utolsó európai kupamérkőzés. A Real magabiztosan jutott fináléba, ráadásul címvédőként. Ezt legutóbb a Manchester United tudta véghezvinni, még 2009-ben, de akkor ők elveszítették a finálét.

A döntőben a Juventus lesz Zidane csapatának ellenfele június 3-án Cardiffban.

Eredmény – Bajnokok Ligája, elődöntő, visszavágó

Atlético Madrid – Real Madrid 2-1 (2-1) (Összesítésben: 2-4)
Vicente Calderón Stadion, vezeti: Cüneyt Cakir (török)

Atlético Madrid: Oblak – Giménez (Thomas 56.), Savic, Godín, Filipe Luís – Koke (Correa 76.), Gabi, Saúl Níguez, Carrasco – Torres (Gameiro 56.), Griezmann

Real Madrid: Navas – Danilo, Ramos, Varane, Marcelo – Kroos, Casemiro (Lucas Vazquez 76.), Modric – Isco (Morata 88.) – Benzema (Asensio 76.), Ronaldo

Gólszerző: Saúl (12.). Griezmann (16. – büntetőből) ill. Isco (42.)

Sárga lap: Savic (6.), Godín (35.), Gabi (37.), Correa (86.) ill. Danilo (4.), Ramos (35.)

Fantasztikus rajtot vett a hazai csapat

Nem csak azért, mert rúgtak két gólt. Húsz perc alatt nyolc lövésük volt, abból született két gól, négy nem talált kaput, egyet Navas védett, egyet pedig blokkoltak.

Tizenegyes!

A büntetőterületen belül Torres esett el Varane szorításában, Cakir befújta.

Vezet az Atlético!

Koke szöglete után Saúl érkezett a rövid sarokra, és szép mozdulattal a kapuba fejelt. Navas csak beleérni tudott a labdába (1-0).

Savic sárga és hatalmas Oblak-védés

A montenegrói védő kapott sárgát. A megítélt szabadrúgás után Casemiro bólintott kapura, a szlovén portás hatalmas bravúrral tudott védeni.

Elkezdődött a mérkőzés

A Real Madrid kezdte a játékot. Sergio Ramos rögtön a földön maradt, Fernando Torressel ütközött a védő.

Kezdőcsapatok

Atlético Madrid: Oblak – Giménez, Savic, Godín, Filipe Luís – Koke, Gabi, Saúl Níguez, Carrasco – Torres, Griezmann

Real Madrid: Navas – Danilo, Ramos, Varane, Marcelo – Kroos, Casemiro, Modric – Isco – Benzema, Ronaldo

Köszöntöm a kedves olvasókat!

15 perc múlva kezdődik a madridi városi csata második felvonása. A legfontosabb kérdés, ki lesz a Juventus ellen ellenfele a döntőben?

Olvasói sztorik