Foci

Az Atléticótól igazol a Real Madrid

Alighanem máris megvan a spanyol bajnokság legérdekesebb átigazolása. Az As azt írja, hogy megegyezett egymással a két madridi rivális, az Atlético és a Real, így a 19 éves Theo Hernández a nyártól a blancókat erősíti. A spanyol lapok szerint már át is ment az orvosin.

A francia balbekk szerződésében 24 milliós vételár szerepel, de a Real 30-at fog érte fizetni.

Hernández Marseille-ben született, ugyanakkor már 10 éves kora óta az Atléti akadémiáján nevelkedik – a Matracosoknál játszik a bátyja, Lucas is, de korábban édesapja, Jean-Francois is futballozott a csapatban. Theo ezt a szezont az Alavésnél tölti kölcsönben, úgyhogy már élvonalbeli tapasztalata is van. Játszott már a francia U18-as , U19-es és U20-as válogatottban is.

Theo Hernándeznek egy gólja volt eddig a bajnoki szezonban, de az elég nagy volt:

A Real már régóta kiszemelte magának a játékost. Az Atlético nem igazán szerette volna a városi riválisnak eladni, bepróbálkoztak a Barcelonánál, a Liverpoolnál és egy meg nem nevezett német csapatnál is, azonban Theo Hernanández úgy döntött, ő a Real Madridban szeretne focizni, klubja pedig végül nem gördít akadályt az átigazolása elé. Mindenesetre ezután srófolták fel az árát a már említett 24 millióról 30 millió euróra.

A nyitóképen Hernández (jobbra) épp a nevelőklubja, az Atlético ellen játszik, Nico Gaitannal csatázik a labdáért. Fotó: Europress/AFP/Ander Gillenea

Ajánlott videó

Olvasói sztorik