Foci

Akkora balhé lett a focimeccsből, hogy 18 rendőr megsérült és 30 drukkert lecsuktak

Tizennyolc rendőr megsérült, harminc drukkert letartóztattak a Penarol-Palmeiras Libertadores Kupa-csoportmérkőzés után kitört szurkolói összecsapásokban Uruguayban. A helyi belügyminisztérium azt közölte, hogy a lefújás után a játékosok már a pályán egymásnak estek, kergették egymást, többször megütötték ellenfelüket.

A főszerepben a Juve és az Inter, valamint a brazil válogatott korábbi középpályása, a már a Penarolban focizó Felipe Melo volt, akit a hazaiak közül többen is kergetni kezdtek, mire ő bemosott egyet a Penarol egyik cserejátékosának.

Miután az indulatok nehezen csillapodtak, a két klub szurkolói a lelátón, majd a stadionon kívül is összecsaptak egymással, illetve a rendőrökkel.

A minisztérium szerint lőfegyvert is elkoboztak a drukkerektől, hat rendőrjármű pedig megrongálódott.

A végig feszült hangulatú találkozót a brazilok úgy nyerték meg 3-2-re, hogy a félidőben még az uruguayi házigazdák vezettek 2-0-ra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik