Foci

Magyar Kupa: nyolcat hintett a Fradi az elődöntőben

Korábban a témában:

A Magyar Kupa második szerdai elődöntőjében a Ferencváros fogadta az aktuális kiírás meglepetéscsapatát, a Budafokot.

A harmadosztályú csapat már az első félidőben ötgólos hátrányt szedett össze, Bognár István kezdte meg a gólgyártást a 13. percben.

A korábbi DVTK-játékos az első félidő derekán dobta ki a jobb oldalra a labdát, Varga Roland pedig felnézett, és Böde Dániel elé tálalt. A csatár estében lőtt a vendégek hálójába.

Vaszicsku Gergő szépíthetett volna a 36. percben, de egy szöglet után centikkel a jobb kapufa mellé fejelt.

Nem sokkal később Varga volt eredményes a túloldalon, Janek Sternberg gurított középre, csapattársa pedig a kapuba passzolta a labdát.

Bognár már a második találatát szerezte egy fifikás szabadrúgás-variáció után. Amadou Moutari is feliratkozott a gólszerzők közé az első félidő hajrájában, Leandro hozta kihagyhatatlan helyzetbe a nigériai játékost.

A második félidőben három perc alatt hármat vágott a Ferencváros, előbb Böde köszönt be, majd Marco Djuricin duplázott. 8-0 lett a vége, kvázi bejutott a fináléba a Fradi.

Fogadj a szezon legjobb meccseire a Tippmixpron!

Szerdán délután a Vasas nyert 2-0-ra a Mezőkövesd ellen. A párharcok visszavágóit május 17-én rendezik.

Magyar Kupa, elődöntő, végeredmények:

Vasas – Mezőkövesd 2-0 (1-0)
G: Berecz 45+1. – büntetőből, Kulcsár 49.

FTC – Budafok (III.) 8-0 (5-0)
G: Bognár 13., 40., Böde 26., 55. Varga 38., Moutari 44., Djuricin 56., 58.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.