Foci

Vasas-Honvéd: Kassai Viktor hibáját utánozta Erdős József

Érdekes, ennek kisebb a visszhangja, holott mérkőzést, mi több, tán a bajnokság végeredményét is befolyásoló hibát követtek el szombaton a sporik.

Az NB1 28., hétvégi fordulójának rangadóján a Vasas szombaton 1-0-ra verte a listavezető Honvédot. Vereségével a Honvéd ugyan nem vesztette el vezető pozícióját, de pontszámban beérte a Videoton és a harmadik Vasas is három pontra megközelített a duót.

Pedig nem kellett volna így legyen. ha az Erdős József játékvezető és Huszár Balázs, Király Krisztián (asszisztensek) hármas nem vesz példát a Real Madrid-Bayern Műnchen BL-negyeddöntőn (4-2) méteres Ronaldo lesgólt benéző Kassai Viktorról, Ring Györgyről és Tóth Vencelről.

Abban a pillanatban, amikor Hangya lábát elhagyta a labda négy Honvéd játékos is lesen állt, köztük a gólpasszt a dó Saglik és a gólszerző Burmesiter is Forrás: youtube.com

Mozgóképen ugyanez:

Az NB1.hu szúrta ki, ami senkinek nem tűnt fel, hogy Hangya Szilveszter beadása a területet tudatos taktikai elemként remekül szűkítő Honvéd védők mögött négy Vasas játékost is lesen talált, köztük a megiramodó Saglikot is, és a védelemmel kimozduló, majd újra a kapu felé startoló, végül győztes gólt szerző Felix Burmeistert is.

Szóval állapítsuk meg: ez mérkőzést, mi több, úgy tűnik, a bajnokság végeredményét is befolyásoló játékvezetői tévedés volt.

Még szerencse, hogy az MLSZ úgy tűnik tényleg rájött, tenni kellene valamit és erősen foglalkozni kezdtek a videóbíró bevezetésének lehetőségén.

OTP Bank Liga, 28. forduló, eredmények:

Vasas – Honvéd 1-0 (1-0)
Gól: Burmeister 41.

Korábban:

Debreceni VSC–Haladás 4–2
Gól: Handzic 16., Holman 25., 34., Könyves 61., ill. Williams 24., Tóth 87.

Mezőkövesd–Újpest 1–3
Gól: Bacelic-Grgic 92., ill. Andrics 32., Bardi 35., Balázs B. 72.

Gyirmót FC Győr–Ferencváros 2–3
Gól: Novák 21., Tamás 77., ill. Gera 36., 38., 60. – az utolsó 11-esből

MTK Budapest–Videoton FC 1–1
Gól: Kolomojec 8., ill. M. Maric 5.

Paks–Diósgyőr 0-1
Gól: Ugrai 14.

A bajnokság állása:

1. Budapest Honvéd 28 15 5 8 41–26 +15 50
  2. Videoton FC 28 14 8 6 53–24 +29 50
  3. Vasas FC 28 14 5 9 44–31 +13 47
  4. Ferencvárosi TC 28 11 9 8 45–38 +7 42
  5. Szombathelyi Haladás 28 11 6 11 36–38 –2 39
  6. Újpest FC 28 9 12 7 44–42 +2 39
  7. Paksi FC 28 9 11 8 32–31 +1 38
  8. Mezőkövesd Zsóry FC 28 9 8 11 31–41 –10 35
  9. Debreceni VSC 28 9 7 12 34–37 –3 34
10. MTK Budapest 28 7 11 10 21–29 –8 32
11. Diósgyőri VTK 28 9 4 15 33–51 –18 31
12. Gyirmót FC Győr 28 4 8 16 17–43 –26 20

Ajánlott videó

Olvasói sztorik