Foci

Csányi Sándort a szőnyeg szélére állította az UEFA

Csányi Sándor, az MLSZ elnöke kedden exkluzív interjút adott az M4Sportnak. A beszélgetésben volt szó, kézilabdáról, az OTP Bank Ligáról, a fiatal szabályról, a válogatottról, a játékvezetőkről, a Fradi kontra MLSZ kapcsolatról, de az elnök kitért a FIFA-kinevezésére is, továbbá a 2020-as Európa-bajnokságra. Utóbbival, pontosabban a budapesti helyszínnel kapcsolatban Csányi elmondta, egyáltalán nem boldog az “előrehaladással”.

Nagyon bízom benne, hogy a 2020-as Európa-bajnokságon ott lesz a válogatott és legalább olyan, vagy egy kicsit nagyobb sikert ér el, mint tette azt tavaly nyáron Franciaországban. Háromszor álltam már a szőnyeg szélén az európai szövetségnél (UEFA), amikor a késéseket kellett bejelenteni, ugyanakkor azt gondolom, ha sikerül tartani a legutóbb kitűzött, 2019 szeptemberi határidőt – amelyet egy novemberi tesztmérkőzés követ -, akkor minden rendben lesz. Javasolni fogom Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy állítsanak fel az MLSZ és a kormány egy olyan bizottságot, amely havonta beszámoltatja a felelősöket a munka előrehaladásáról

–  jelezte Csányi Sándor a 2020-as Európa-bajnokság budapesti helyszínével, az épülő Puskás Stadionnal kapcsolatban. A világbajnoksággal kapcsolatban az elnök úgy érzi, reálisan nehéz elképzelni, hogy itthon Portugália és idegenben Svájc ellen nyerni tudunk, miközben valamennyi kötelezőt hozzuk.

A reálisabb kép az, hogy nem fogunk kijutni a világbajnokságra

– fogalmazott Csányi Sándor.

A teljes interjút itt tudja megnézni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik