Foci

Thomas Doll nincs elájulva az MLSZ ötleteitől

A Ferencváros labdarúgócsapata csütörtökön tartott sajtótájékoztatón, Thomas Doll vezetőedző pedig két, az NB I-et nagyban érintő dologban nyilatkozott a Magyar Idők cikke szerint.

  • Először arról beszélt, hogy nincs megelégedve a magyar fiatalok képzésével, sokszor olyan hiányosságokat lát, amiket már 12-13 éves korban meg kellett volna tanítani a gyerekeknek. A fejeléseket említette példaként, „sok olyan utánpótláskorú fiatal nő fel, aki például nem tudja, hogyan kell jól fejelni, azt se tudják, hogy fussanak a labda felé, mikor vegyenek lendületet, hogyan rugaszkodjanak el a talajtól”. Dollnak ezt megtanították fiatalon, így nem szaladt alá a labdának. Épp ezért bár szimpatizál pár fiatal játékossal, nála a teljesítmény számít a csapathirdetésnél: ha a külföldi játékos jobb, mint a magyar, ő fog játszani. „Ez így megy Spanyolországban. Bale, Benzema és Ronaldo azért kezdő a Real Madridban, mert jobbak, mint a posztjukon szereplő spanyol válogatott játékosok” – mondta. A szövetség ugye ajánlja a légióskorlát betartását.
  • A másik téma az MLSZ fiatalszabálya volt, amiből szerinte nem profitál a Fradi. Csak azért nem fogja levenni Gera Zoltánt a pályáról, mert olyan fiatal van a keretben, aki a csak ő posztján tudna játszani. „A teljesítmény­orientált kiválasztással nem segítjük a fiatal futballisták fejlődését. Technikailag és taktikailag is előrelépésre van szükség, a futballistaképzésben meg kell honosítani az egyéni edzéseket a védőknél és a támadóknál, mert enélkül nem várhatunk előrelépést” – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik