Foci

Az Arsenal kétszer egyenlített Guardiola csapata ellen

Nehéz helyzetben van az Arsenal, nem tudta kihasználni a Manchester United pontvesztését.

A listavezető Chelsea kikapott szombaton az angol bajnokságban a Crystal Palace-tól 2-1-re, így némi reménysugár mutatkozik az üldözők előtt a folytatásra, már ami a bajnoki aranyérem megszerzését illeti.

A Tottenham élt is a maga lehetőségével, győzni tudott, de így is 7 pontos a hátránya a második helyen. A Liverpool is győzött a Mersey-parti derbin, de az ő hátrányuk már 10 pontos.

Hogy a Manchester Cityt még odasorolhatjuk-e a bajnoki címért versenyben lévő csapatok közé, megítélés kérdése (inkább a nem felé billen a mérleg), mindenesetre Pep Guardiola csapata is közeledhetett az élmezőnyhöz, amennyiben az Arsenal otthonában sikerrel jár.

Részben sikerült ez, mert bár Sané az 5. percben megszerezte a vezetést, Walcott egyenlített a 40. percben, és bár kettő percre rá Agüero megint vezetést szerzett a Citynek, ezt is kiegyenlítette az Arsenal, igaz, bár a második félidőben Mustafi révén.

A vége 2-2, ez egyik csapatnak sem jó, dörzsölhetik a tenyerüket a közvetlen riválisok.

Eredmények – Premier League, 30. forduló

Arsenal-Manchester City 2-2 (1-2)
Gólszerzők: Walcott (40.), Mustafi (51.), illetve Sané (5.), Agüero (42.)

Swansea-Middlesbrough 0-0

A tabella élcsoportja:

1. Chelsea 69 pont
2. Tottenham 62 pont
3. Liverpool 59 pont
4. Manchester City 58 pont
5. Manchester United 53 pont
6. Arsenal 51 pont

Ajánlott videó

Olvasói sztorik