Foci

Többet ér anyagilag a magyar fiatalok játszatása az NB I-ben, mint a győzelem

Az MLSZ továbbra is arra ösztönzi az NB I-es klubokat, hogy elsősorban magyar játékosokat játszassanak, lehetőleg fiatalokat. A kérdőívük alapján a szurkolóknál is erre van igény.

Az mlsz.hu-n megjelentek szerint azok a csapatok, amelyek betartják a fiatalokra (U20-asok) vonatkozó szabályokat, valamint a 33 bajnokiból legalább 25-ön nem játszik háromnál több külföldi, azok mintegy 10 millió forintos jutalommal számolhatnak. A nemzetközi kupában szereplő együttesek a légióskorláttól továbbra is eltérhetnek.

Az mlsz.hu megjegyzi, hogy a fent említett 10 millió magasabb annál a juttatásnál, mint amely a mérkőzés megnyerése, vagy a bajnoki helyezés után jár, hiszen stratégiai cél, és nem pillanatnyi érdek megvalósulását segíti.

„Az MLSZ elnöksége úgy ítéli meg, hogy jó irányba tart a folyamat mind a fiatal tehetségek nagyobb számban való megjelenése, mind a nem kiemelkedő minőséget képviselő külföldi játékosok visszaszorítása esetében” – írták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik