Foci

Nincs ultimátum, marad a portugál vezetőedző a Lokinál

Amióta kitört a válogatott szünet a labdarúgó NB I-ben, azóta megy a találgatás arról, hogy mi lesz Leonel Pontesszel. A Debrecen csapata bukdácsol a bajnokságban, jelenleg azért küzd, hogy elkerülje a kiesést.

Több lap is arról, hogy meneszthetik a portugál szakembert, a múlt héten még össze is ült a vezetőség, ahol állítólag Pontes jövője volt a tét. A vezetőedző maradt, ekkor pedig arról írtak azért, mert 261 millió forintot kellene neki és a stábjának kifizetni, ha menesztenék őket.

Itt érkezett el az a pont, hogy a klubtól is kommentálják a történteket. Róka Géza cégvezető a Loki hivatalos honlapjának mondta azt, hogy Pontes nem kapott ultimátumot, mint ahogyan az elmúlt 15 évben egyetlen vezetőedző sem a klubnál.

Róka Géza arról beszélt, hogy a sportsajtóban előbb az terjedt el, hogy menesztik Pontest, majd mikor ez nem következett be, akkor jöttek a hírek a 261 millióról.

A vezetőedző szerződésében nem szerepel sem ez, sem más összeg a szerződés felbontása esetén

– mondta a cégvezető, aki úgy folytatta:

„A munkatörvénykönyv azonban rendelkezik arról, hogy határozott idejű kontraktus felbontása esetén – amennyiben szerződésszegés nem áll fent a munkavállaló részéről – milyen összeget kell fizetni a munkáltatónak, ám ez töredéke a médiában megjelent 261 millió forintnak.”

Azzal zárta mondandóját, hogy a DVSC vezetése minden segítséget megad Leonel Pontesnek a továbbiakban is. Abban bíznak, hogy a csapat jobban szerepel majd a folytatásban.

A Loki jelenleg a tizedik a bajnokságban, három pont az előnyük a már kiesőhelyen álló DVTK előtt. Legközelebb április 1-jén, a Vasas ellen lép pályára a Debrecen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik