Foci

Két meghatározó játékost is kihagyott Storck a portugálok elleni keretből

Bernd Storck szövetségi kapitány megnevezte azt a 27 játékost, akik vasárnaptól együtt készülnek Telkiben a válogatott március 25-i, Portugália elleni vb-selejtezőjére.

A kapitány két lépcsőben hirdette ki a portugálok ellen készülő magyar keretet, elsőként az itthon játszó labdarúgóknak küldött meghívót, akik már a 23. fordulót követően, március 13-án megkezdik a közös munkát Telkiben.

Az idegenlégiósok egy héttel később, március 19-én csatlakoznak az itthon futballozó társaikhoz. A megszokotthoz képest a keretben kisebb változások vannak: ezúttal sem Elek Ákos, sem Nikolics Nemanja nem kapott meghívott, melynek hátterében a játékosok klubváltása áll. Az említett játékosok mellett Guzmics Richárd sérülése miatt nem csatlakozik a kerethez – írja az mlsz.hu.

Azt érzem igazságosnak, a válogatott úgy segítheti a játékosok fejlődését, ha a klubváltásukat követően hagyjuk őket futballozni, beilleszkedni az új közegükbe. Mindketten igen távolra kerültek Magyarországtól, nem lenne szerencsés, ha hazatérnének, de adott esetben Portugália ellen mégsem lépnének pályára

– világította meg döntése hátterét Storck.

A keretben két fiatal labdarúgó, az 1997-es születésű Sallai Roland, és az 1995-ös születésű Kalmár Zsolt is megtalálható.

Fogadj a szezon legjobb meccseire a Tippmixpron!

A magyar válogatott 27 fős kerete Portugália ellen

Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Kovácsik Ádám (Videoton FC), Megyeri Balázs (Greuther Fürth)

Védők: Bese Barnabás (Le Havre), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Videoton FC), Hangya Szilveszter (Vasas FC), Kádár Tamás (Dinamo Kijev), Kálnoki-Kis Dávid (Újpest FC), Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva), Lang Ádám (Dijon), Pintér Ádám (Ferencváros), Vinicius Paulo (Videoton FC)

Középpályások: Gera Zoltán (Ferencváros), Holman Dávid (DVSC), Kalmár Zsolt (Bröndby IF), Kleinheisler László (Ferencváros), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Nagy Ádám (Bologna)

Támadók: Dzsudzsák Balázs (al-Vahda), Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin), Eppel Márton (Budapest Honvéd), Németh Krisztián (Al-Garafa), Priskin Tamás (Slovan B.), Sallai Roland (Palermo), Szalai Ádám (Hoffenheim)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik