Foci

Amúgy sincs sok MTK-drukker, de most már ők sem járhatnak meccsre

Nem elég az MTK-nak, hogy 19 fordulót követően kieső helyen állnak az OTP Bank Ligában, de még szurkoló is alig jár a meccseikre. Most pedig azt a néhány drukkert is elveszítik, akik eddig mindenhová elkísérték a csapatot.

A klub ugyanis most úgy döntött, a szombati Szigetszentmiklós, valamint a jövő hét keddi Budaörs elleni edzőmeccset is zárt kapuk mögött játssza Tamási Zsolt együttese. A találkozókra a Budapesti Labdarúgó-szövetség I. osztályában szereplő Ikarus BSE műfüves pályáján kerül sor.

Az MTK szerint biztonsági okokra hivatkozva nem engednek be nézőket, viszont mást mond a létesítmény üzemeltetője – írja a Blikk.

A pályának olyan adottságai vannak, hogy nem lehet megoldani a nézők bejutását, a katasztrófavédelem mindezt nem engedélyezi. Kerestünk, de nem találtunk alternatív megoldást, ez az egy lehetőségünk maradt

– mondta a portál megkeresésére a kék-fehérek sajtófőnöke, Szegő Tibor.

Az MTK külön kérése volt, hogy ne mehessenek be nézők a találkozóra. Van engedély arra, hogy a szurkolók bejussanak, hiszen az Ikarus hazai találkozóin sincs ennek akadálya. A klub döntése miatt lesz zárt kapus a két mérkőzés

– ezt pedig már a sporttelep üzemeltetője, Rátonyi Gábor nyilatkozta a Blikknek.

Fogadj élőben most vagy soha a Tippmixproval!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik