Foci

A Fradiból igazolt a Puskás Akadémia

Pénteken mi is megírtuk, hogy Pintér Attila Gyömbér Gáborra vetett szemet, nem sokkal később pedig jött is a hivatalos bejelentés a pfla.hu-n. A 28 éves játékos két és fél évre írt alá a felcsútiakhoz.

Nem volt könnyű döntés elhagyni a Ferencvárost, de egy ideje már érlelődött bennem a klubváltás gondolata. Az utóbbi másfél évem nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, ebben sérülés és más okok is közrejátszottak. Huszonnyolc éves vagyok, szeretnék minél tovább játszani és élvezni a futballt. A tárgyalások során végig azt éreztem, hogy nagyon kellek Pintér Attilának, a mester szakmai nívójával pedig tisztában vagyok, ez számomra garanciát jelent. Ambiciózus együtteshez kerültem, bízom benne, hogy nagyon szép eredményeket érünk el

-nyilatkozta új klubja honlapjának a korábbi csapatkapitány, aki 2013-ban Ligakupát, 2015-ben és egy évvel később Magyar Kupát, az utóbbi két évben Szuperkupát, tavaly pedig bajnokságot nyert a Ferencvárossal, melyet 2012 óta erősített. A Fradiban 127 mérkőzésen nyolc gól és négy assziszt fűződik a nevéhez.

A Puskás Akadémia felkészülése pénteken kezdődött Felcsúton.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik