Foci

Dél-Koreába igazolt a Videoton magyar csatára – hivatalos

A dél-koreai élvonalban szereplő Jeonnam Dragonsban folytatja pályafutását Feczesin Róbert, az OTP Bank Ligában szereplő Videoton csatára – írja a vidi.hu.

A 11-szeres magyar válogatott támadó Vidi-mezben 97 tétmérkőzést játszott, ezeken 46 gólt szerzett, 2015-ben bajnoki címet ünnepelhetett. Feczesin a téli szünet folyamán írásban jelezte a klub felé, hogy máshol szeretné folytatni karrierjét, ezt követően állapodott meg a székesfehérvári klub az ázsiai csapattal.

Nagyon szép két és fél évet töltöttem Székesfehérváron, 2015-ben sikerült bajnokságot nyernünk, és most, amikor elmegyek, megint az első helyen áll a csapat a táblázaton. Ha majd visszatekintek a pályafutásomra, a vidis időszakból csak pozitív élmények fognak eszembe jutni, ebben biztos vagyok. Nagyon megkedveltem a várost és a szurkolókat, akiknek végig éreztem a szeretetét és a támogatását, amit ezúton is köszönök! Sok sikert kívánok az új évre a Vidinek, remélem, tavasszal újabb bajnoki címet ünnepelhet a klub

– nyilatkozta a távozó futballista.

Feczesin már a hétvégén csatlakozik új csapatához.

Most vagy soha. Fogadj élőben a tél legforróbb helyzeteire! Tippmixpro

Ajánlott videó

Olvasói sztorik