Foci

Elképesztő sorozat, immár 38 tétmeccs óta veretlen a Real

Cristiano Ronaldót, Gareth Bale-t Karim Benzemát, azaz a teljes támadószekcióját, továbbá a védelem közepéről Sergio Ramost is nélkülözte a királyi gárda, de úgy látszik ez sem jelent problémát a bajnokságban igazán jó formát mutató és harmadik helyen álló Sevilla ellen a Király Kupában.

Azért nem, mert az említett gigasztárok mögött csendesen meghúzódó James Rodríguez ilyenkor érzi igazán elemében magát. Középre, a helyére kerül, azon nyomban kiteljesedik. Szerda este ezt két góllal nyomatékosította – az első különösen szépre sikeredett, a másodiknál büntetőt értékesített. Rajta kívüle Raphaël Varane volt még eredményes, aminek köszönhetően a klubvilágbajnok madridi együttes tovább javította a klubcsúcsát, és immár 38 tétmérkőzés óta veretlen.

Fogadj élőben most vagy soha a Tippmixproval!

A visszavágót jövő csütörtökön rendezik a Ramón Sánchez Pizjuán stadionban. A Sevillának nehéz lesz fordítania. Érdekesség, hogy madridiaknak haza sem kellene utazniuk a visszavágót követően, lévén négy nappal később, azaz jövő vasárnap bajnokin is találkoznak Sevillában.

A nap másik “első osztályú” mérkőzésén a Real Sociedad is hármat vágott a Villarealnak. A vendégek védelme és a kapusuk összehozott egy olyan gólt, amit nehéz megmagyarázni:

SPANYOL KIRÁLY-KUPA, NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK, EREDMÉNY:

Real Madrid–Sevilla 3–0
Gól: J. Rodríguez 11., 44. – a másodikat 11-esből, Varane 29.

Real Sociedad–Villarreal 3–1

Gól: Willian  José 17., Vela 33., Oyarzabal 72., ill. Trigueros 77.

Alcorcón (II.)–Córdoba (II.) 0–0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik