Foci

Így bünteti a játékosait Dárdai Pál

Dárdai Pál számára 2017. január 1-je nem csak egy új év kezdete volt, hanem egy ünnepnap is: éppen 20 éve került a Hertha BSC labdarúgócsapatához, amelynek korábban játékosa volt, most pedig már a vezetőedzője.

Talán még 20 évet eltöltök itt

– mondta a Bildnek Dárdai.

Arról is kérdezték, hogy a játékosok teljesítették-e a személyre szabott edzéstervet, Dárdai Pál pedig elmondta, egyetlen játékos sem tért vissza túlsúllyal az ünnepekről. Ha így lett volna, akkor büntetést kapnak.

A Bild megtudta, hogy milyen büntetések vannak érvényben a Herthánál. Nem érdemes késni például az edzésekről, egy percért 25 eurós büntetés jár, öt perctől kezdve 250 euró.

Aki azonnali pirosat kap, az beleszaladhat egy ezer eurós büntetésbe is.

Valentin Stocker eddig az egyetlen, aki a bajnokságban egyből pirosat kapott (Vedad Ibisevicet második sárgával küldték le a pályáról a Mainz ellen), ő úgy vezekelt, hogy meg kellett hívnia a csapat összes játékosát és a szakmai stábot hamburgerezni és jégkrémezni.

Ezek is építik a csapatszellemet

– mondta Dárdai Pál.

A Hertha BSC-re spanyolországi edzőtábor vár a Bundesliga-szünetben, majd január 22-én a Bayer Leverkusen elleni bajnokival folytatódik a berliniek számára a szezon. (Fotó: Getty Images/AFP/Rainer Jensen)

Azért voltak hiányzók az első idei edzésen

Tíz labdarúgó hiányzott különböző okokból a Hertha BSC idei első edzéséről. Mitchell Weiser, Julian Schieber, Alexander Baumjohann és Florian Baak vírusfertőzés miatt nem jelent meg kedden a berliniek edzőközpontjában, a magyar tréner humorral kommentálta a hírt:

“Beoltottuk őket a győzni akarás vírusával” – mondta tréfásan.

Ami a többieket illeti, Salomon Kalou a jövő szombaton kezdődő gaboni Afrika Kupára készül az elenfántcsontparti válogatottal, Allant a brazil U20-as csapatba hívták be, Ondrej Duda, Florian Kohls és Arne Maier sérülés miatt nem állt rendelkezésre, míg Jens Hegeler várhatóan az angol másodosztályú Bristol Cityhez szerződik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik