Foci

Plattenhardt csodálatos szabadrúgásgólt tekert, nem jött össze a bravúr a Lipcsének

Nagy erőpróba várt az RB Leipzigre szerda este hiszen az Allianz Arénába látogattak Gulácsi Péterék.

Nem sok babér termett a frissen feljutott meglepetéscsapatnak, hiszen a Bayern München gyakorlatilag már az első félidőben eldöntötte a lényegi kérdéseket.

Robert Lewandowski kapufája után Thiago Alcántara lőtte az elsőt, majd honfitársa, Xabi Alonso is beköszönt egy óriási egyéni hiba után.

A 30. percben emberhátrányba kerültek a lipcseiek, Emil Forsberg mészárolta le hátulról Philipp Lahmot. A bajorok le sem tagadhatnák német humorukat, hiszen ezzel a képpel emlékeztek meg az esetről:


Gulácsi az első félidő hajrájában tizenegyest vétett, melyet a lengyel csatár értékesített.

A második játékrészben újabb gól már nem született, a Bayern így három ponttal vezeti a Bundesligát a Leipzig előtt.

A Hertha a Darmstadtot fogadta szintén szerda este. A berliniek mezőnyfölénye (65%-35%) gólt az első félidőben még nem eredményezett, de a másodikban szűk negyedóra alatt kettőt is vágtak a hazaiak.
Marvin Plattenhardt tekert csodálatosan a bal felsőbe szabadrúgásból, majd egy asszisztot is kiosztott a 24 éves védő, Salomon Kalou fejelte a másodikat a 66. percben.

A német játékosnak egyébként nagyon megy a Darmstadt ellen, tavaly decemberben hasonlóan szép gólt hintett ugyanebben a párosításban (0-4).

A Hertha két vereség után nyert ismét a Bundesligában, és a hatodik helyről a harmadikra ugrott fel a tabellán. Kleinheisler László nem kapott lehetőséget szerda este, csapata kezd kilátástalan helyzetbe kerülni, nyolc ponttal sereghajtó a Darmstadt 16 forduló után.

Bundesliga, 16. forduló, végeredmények:

Bayern München – RB Leipzig 3-0 (3-0)
G: Thiago 17., Alonso 25., Lewandowski 45. – büntetőből

Hertha BSC – Darmstadt 2-0 (0-0)
G: Plattenhardt 53., Kalou 66.

Hoffenheim – Werder Bremen 1-1 (1-0)
G: Wagner 26., illetve Gnabry 87.

Ingolstadt – Freiburg 1-2 (0-2)
G: Suttner 53., illetve Niederlechner 34., 41. – az elsőt büntetőből

Köln – Bayer Leverkusen 1-1 (1-1)
G: Modeste 21., illetve Wendell 44.

A tabella állása:

1. Bayern München 16 12 3 1 38–9 +29 39
2. RB Leipzig 16 11 3 2 31–15 +16 36
3. Hertha 16 9 3 4 24–16 +8 30
4. Eintracht Frankfurt 16 8 5 3 22–12 +10 29
5. Hoffenheim 16 6 10 28–17 +11 28
6. Borussia Dortmund 16 7 6 3 35–19 +16 27
7. 1. FC Köln 16 6 7 3 21–15 +6 25
8. Freiburg 16 7 2 7 21–27 –6 23
9. Bayer Leverkusen 16 6 3 7 23–24 –1 21
10. Mainz 16 6 2 8 26–30 –4 20
11. Schalke 16 5 3 8 20–19 +1 18
12. Augsburg 16 4 6 6 13–17 –4 18
13. Wolfsburg 16 4 4 8 15–24 –9 16
14. Mönchengladbach 16 4 4 8 15–25 –10 16
15. Werder Bremen 16 4 4 8 20–34 –14 16
16. Hamburg 16 3 4 9 14–31 –17 13
17. Ingolstadt 16 3 3 10 14–27 –13 12
18. Darmstadt 16 2 2 12 11–30 –19 8

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik