Foci

Nagy Ádámék komoly erőpróba előtt az Olasz Kupában

Nagy Ádám az elsőtől az utolsó percig pályán volt csütörtök este a Bologna csapatában a Hellas Verona elleni Olasz Kupa-mérkőzésen, amelyen az élvonalbeli együttes kiütéses győzelemmel bejutott a nyolcaddöntőbe.

A másodosztályú Verona jól kezdte az összecsapást, egy ízben a kapufát is eltalálták, majd beindult a hazai henger. Az első játékrész második felében nyolc perc alatt két Bologna-gól is születette, előbb Federico Di Francesco, majd Anthony Mounier volt eredményes.

A második félidőben sokáig semmi, aztán jött a 85. perc, amikor Mounier megszerezte saját maga második, csapata harmadik gólját. A magyar válogatott középpályásnak ebben a gólban voltak elévülhetetlen érdeme, ugyanis tőle indult az egész támadás.

Ne hagyd ki az ősz legjobb legjobb focimeccseit. Fogadj a Tippmixpron!

A ráadás első percében Emil Krafth állította be a 4-0-ás végeredményt.

A Bolognára komoly feladat vár a legjobb tizenhat között, a 2017. január 11. és 18. között sorra kerülő nyolcaddöntőben az Internazionale otthonába utaznak.

Eredmény – Olasz Kupa, a nyolcaddöntőbe jutásért

Bologna – Hellas Verona 4-0 (2-0)
Gólszerző: Di Francesco (31.), Mounier (39., 85.), Krafth (91.)

A nyolcaddöntő párosításai:
Napoli–Spezia (II.)
Fiorentina–Chievo
Milan–Torino
Juventus–Atalanta
Internazionale–Bologna
Lazio–Genoa
Sassuolo–Cesena (II.)
Roma–Sampdoria

Ajánlott videó

Olvasói sztorik