Foci

Saját tündérmeséjét írta a lezuhant brazil klub

A legdicsőségesebb hét lehetett volna ez a Chapecoense történetében. A brazil futballban kis halnak számító klub a Copa Sudamericana fináléjára utazott Kolumbiába, amikor az őket szállító repülőgép fedélzetén 81 emberrel lezuhant, a szerencsétlenséget pedig csak öten élték túl.

A csapatnál kiváló volt a hangulat, az előző fordulókban erős ellenfeleket ejtettek ki a kupában és az Atlético National jobban tartott tőlük.

A Chapecoense a döntőben tehette volna fel az i-re a pontot. Sosem szerepeltek ilyen jól a brazil élvonalban, ahová három évvel ezelőtt jutottak fel és mostanra több olyan klubot is megelőztek, mely nagyobb múlttal és jóval erősebb gazdasági háttérrel rendelkezik, mint ők.

Az együttest az 1970-es években alapították, két amatőr klub közötti viszály nyomán. Öt évvel később megnyerték a regionális bajnokságot, de sokáig nem tudtak feljebb evickélni a ranglétrán.

Aztán 2008-ban egycsapásra megváltozott minden.

Feljutottak a negyedosztályba, majd a következő négy szezon alatt újabb két szintet sikerült megugraniuk, 2014-ben pedig már az élvonalban indulhattak. A korábbi 15. és 14. helyhez képest idén, egy fordulóval a vége előtt kilencedik helyen állnak.

A klub mindig ragaszkodott hagyományaihoz. A legismertebb játékosuk talán az a Cléber Santana volt, aki korábban megfordult az Atlético Madridban és a Mallorcában is.

Fotó: Getty Images Hungary
Fotó: Getty Images Hungary

A döntő visszavágóját pedig nem is a saját, hanem a várostól 400 kilométerre fekvő Curitiba stadionjában játszották volna az Atlético Nacional ellen, mert az övék nem lett volna alkalmas a lebonyolításra. 

Nem meglepő, hogy a klubot a Premier League címvédőjével, a Leicester Cityvel hasonlították össze. Még az edző, Caio Júnior is párhuzamot talált tanítványai és az angol bajnok között szeptemberben.

A csapatom a Leicesterre emlékeztet engem, egy kevésbé ismert város klubjára, amely képes volt megnyerni egy fontos trófeát. Nyomot szeretnék hagyni ebben a szezonban a klubommal, ezekkel a játékosokkal

– fogalmazott akkor sajtótájékoztatón.

És ez sikerült is nekik a Copa Sudamericanában. Kiejtettek két argentin nagyágyút, az Independientét és a San Lorenzót is a fináléig vezető úton. Ami ugyan rögös volt, a legjobb 16 között tizenegyesekkel, az elődöntőben büntetőkkel jutottak tovább, de a csapat munkamorálja újra és újra bizonyított.

Ami kedden reggel történt, az igazi veszteség. A csapat minden áron fel akart érni a csúcsra, amire most meg is volt a lehetőségük. Vagyis csak lett volna. A legigazibb értelemben vett tragédia történt.

Korábban a témában:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik