Foci

BL: Nikolics a Real ellen bizonyíthat a Santiago Bernabéuban

Az olasz bajnok Juventus lyoni vendégjátéka, illetve a Bayer Leverkusen Tottenham Hotspur elleni összecsapása ígérkezik a két legérdekesebb találkozónak a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján, amelyen a címvédő Real Madrid Nikolics Nemanja együttesét, a Legia Warszawát fogadja.

A Juve lyoni mérkőzése egy kemény, háromhetes sorozat második találkozója lesz az olasz csapat számára, melynek 22 nap alatt hét meccset kell vívnia. A Lyonnal kétszer is összecsap majd a gárda, a bajnokságban pedig az AC Milan és a Napoli elleni rangadó is beleesik a meccsdömpingbe.

A meccsnek egyértelműen a Juventus az esélyese, nem csupán azért, mert lényegesen erősebb a játékoskerete, mint riválisának, hanem mert a francia gárda az utóbbi hetekben nem remekelt, pénteken például 2-0-ra kikapott a Nice-től a francia pontvadászatban.

Az első két kör alapján talán a legkiegyensúlyozottabbnak nevezhető E csoportban fontos mérkőzést vív majd Leverkusenben az angol bajnokságban harmadik Tottenham Hotspur. Jelenleg a Monaco vezeti a kvartettet négy ponttal, a hárompontos Tottenham, a kétpontos Leverkusen és az egy ponttal álló CSZKA Moszkva előtt.

A csoportkör egyetlen magyar érintettjének, Nikolics Nemanjának és lengyel csapatának keserű kudarcokat hozott eddig a főtábla. A Borussia Dortmundtól hazai pályán 6-0-ra, míg a Sporting Lisboától idegenben 2-0-ra kapott ki az együttes, s most következik kétszer egymás után a címvédő Real Madrid.

A Real biztosan nem veszi majd félvállról a találkozót, mivel a legutóbbi körben csak döntetlent ért el Dortmundban, így rosszabb gólaránya miatt csak másodikak jelenleg Cristiano Ronaldóék, akiket egy ponttal követ a tabellán a Sporting.

A továbbjutásért folyó harcban nagy jelentősége lesz a Sporting-Dortmund találkozónak is.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik