Foci

Premier League-edző is belekeveredett az angol focibotrányba

Minden nap csepegtet infókat az angol labdarúgást körbelengő korrupcióról a Daily Telegraph. Egyre több emberről derül ki, hogy tökéletesen tisztában vannak azzal, hogyan játsszék ki a játékosigazolásokra vonatkozó szabályokat, a Southampton segédedzőjét, Eric Black pedig arról beszélt a beépített újságíróknak, pontosan tudja, mely másodosztályú kluboknál kiket kell lefizetni a sikeres üzlet érdekében – neveket és csapatokat is mondott, de a Telegraph azokat kisípolta a videójában.

Ezt természetesen tiltja Angol Labdarúgó Szövetség (FA) szabályzata, sőt, arra kötelezi az érintetteket, hogy ha tudomásuk van ilyen megkeresésről, azt jelentsék az FA-nek.

Nem kerül sokba ezeket az embereket beszervezni. Nem keresnek sokat, így nem is fognak sokat kérni

– mondta az 52 éves Black, aki az előző idényben beugróként az Aston Villát is irányította.

Black tagadja az ellene felhozott vádakat, a Southampton pedig jelezte: kivizsgálják az ügyet.

A Telegraph korábban lebuktatta Sam Allardyce-t is, aki a többi közt arra adott tanácsokat, hogyan lehet kikerül az FA átigazolási szabályait. Az angol válogatott szövetségi kapitánya idő közben távozott a posztjáról – 67 nap után.

Csütörtökön egy másik érintett, a Barnsley-nál másodedzői posztot betöltő Tommy Wrightot rúgták ki, ő el is fogadott 5 ezer font kenőpénzt a Telegraph újságíróitól. De a QPR-t irányító Jimmy Floyd Hasselbainknek is magyarázkodnia kell, bár a korábbi holland csatár Blackhez hasonlóan tagad.

Fotó: Getty Images/Backpage Image/Ben Queenborough

Ajánlott videó

Olvasói sztorik