Foci

Kiakadt a felcsúti vezetőedző: „Teljesen fel vagyok háborodva!”

Vasárnap a labdarúgó NB II 11. fordulójában a Puskás Akadémia otthon fogadta a Zalaegerszeget és minden álomszerűen alakult, Pekár és Lencse góljával a hazaiak már a 30. percre 2-0-s előnybe kerültek. A második félidőben aztán feljött a ZTE, olyannyira, hogy a hajrában Bobál Gergely és Forgács találatával sikerült egyenlíteni, 2-2 lett a végeredmény.

Szijjártó István, a felcsútiak vezetőedzője feldúltan nyilatkozott az M4 Sportnak. A csapat összeomlásával is elégedetlen volt, valamint a csereként beküldött Zsidai Lászlóra külön is berágott.

„Nem is értem a fiúkat, megbeszélünk valamit a szünetben, hogy ugyanúgy folytatjuk, mint az első félidőben, erre mindenki teljesen leáll. Sem futni, sem ütközni nem akarnak, nem is értem, milyen elgondolás volt ez tőlük. Sajnos Lencse Laci a szünetben jelezte, hogy valami gond van a gyomrával, kényszerből le kellett hozni a pályáról. De aki beáll játékos…

Ezt nem akarom elhinni, hogy Zsidai, aki egy NB I-es játékos, ennyi meccsel a lábában, és nem akar segíteni a csapaton…Teljesen fel vagyok háborodva!

Ne is kérdezze meg, hogy fájó-e az iksz, mert olyat mondok, amit magam is megbánok” – mondta Szijjártó, aki a meccset követő sajtótájékoztatón azt mondta, büntetést kapnak a felcsúti játékosok.

A Puskás Akadémia a hatodik jelenleg az NB II-ben, három pont a csapat hátránya a listavezető Balmazújváros mögött.

Szijjártó István a sajtótájékoztatón is ki volt még akadva:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik