Foci
Debrecen, 2016. szeptember 20.
A debreceni Holman Dávid (b) és Filip Ioan Constantin (j), valamint a kispesti Dorde Kamber (k) a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában játszott Debreceni VSC -Budapest Honvéd FC mérkõzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2016. szeptember 20-án.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Debrecenben nyert a Honvéd, egyre nagyobb bajban a Loki

Menyhei Csaba
Menyhei Csaba

sportújságíró. 2016. 09. 20. 21:52

Korábban a témában:

Nincs megállás az OTP Bank Ligában, a szombati játéknap után ezúttal hétközi fordulót rendeznek az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban. Keddre egyetlen mérkőzés jutott, a Budapest Honvéd utazott a Debrecen otthonába. A két együttes közül a fővárosiak várhatta jobb helyzetből a találkozót, ugyanis 5-0-ra legyőzték az MTK-t, míg a hazaiak a Fradi ellen szenvedtek 3-1-es vereséget.

A piros-feketék ott folytatták, ahol a hétvégén abbahagyták, Davide Lanzafame már a hatodik percben a kapuba talált. Az olasz támadó 24 méterről védhetetlenül csavarta a szabadrúgást a bal felsőbe (0-1).

A korán bekapott gól megzavarta a Lokit, nagyjából 25 percig csak a Honvéd volt pályán. Marco Rossi fiai jól megszállták a középpályát, a labdaszerzésekből pedig indították a kontrákat, viszont a pontos befejezés elmaradt.

Az első félidő második felében szerkezetet váltott a hazai mester, Leonel Pontes, ez pedig már helyzeteket is eredményezett. A szünet után egy még támadóbb szellemű Debrecen jött ki a pályára, beszorították a Honvédot, de Filip a kihagyhatatlant is el tudta puskázni. A román játékos négy méterről lőhetett a kapura egy szögletet követően, de célt tévesztett.

Egy óra játék után ismét a román futballista került a középpontba, na meg Vad II. játékvezető, aki Filip buktatásáért nem ítélt tizenegyest a vendéglátóknak.

Az utolsó fél órában sok említésre méltó esemény már nem történt, így újabb győzelmet arattak a kispestiek. A Honvéd a három pontnak köszönhetően feljött a tabella harmadik helyére, a Debrecen pedig a hetedik.

Eredmény – OTP Bank Liga, 10. forduló

Debreceni VSC – Budapest Honvéd 0-1 (0-1)
Gólszerző: Lanzafame (6.)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

WASHINGTON, DC - DECEMBER 7 : President Donald J. Trump stops to speak with reporters and members of the media as he walks to board Marine One and depart from the South Lawn of the White House on Friday, Dec. 07, 2018 in Washington, DC. (Photo by Jabin Botsford/The Washington Post via Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.