Foci

Platini rég el van tiltva, mégis kap pénzt az UEFA-tól

A Frankfurter Allgemeine Zeitung értesülése szerint az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) előző elnöke, az eltiltott Michel Platini továbbra is kap pénzt a szervezettől.

A napilap keddi számában megjelenő cikk szerint a francia Platini jelentős összegű végkielégítést és nyugdíjat kap.

Az újság állítja, az UEFA közvetve megerősítette az információt, a szövetség szóvivője viszont a dpa német hírügynökség érdeklődésére kijelentette, hogy Platini nem kap pénzt az UEFA-tól. A szervezet közleménye megjegyzi azért, hogy jogi szakértőik, valamint az új kompenzációs bizottság tagjainak tanácsára a végrehajtó bizottság tárgyalni fog Platini esetleges javadalmazásáról.

A nemzetközi szövetség (FIFA) etikai bizottsága decemberben Michel Platini alelnököt összeférhetetlenség és hűtlen kezelés miatt eltiltotta a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől. A francia sportvezető májusban – miután a nemzetközi Sportdöntőbíróság nem mentette fel őt, hanem csak hatról négy évre csökkentette eltiltását – szóban lemondott UEFA-elnöki posztjáról, ezt a múlt heti, athéni kongresszuson hivatalosan is megtette.

Az új elnök a szlovén Aleksander Ceferin lett.

Fotó: Getty Images/AMA/Corbis

Ajánlott videó

Olvasói sztorik