Foci

A Dortmund kiütötte Nikolicsékat a BL-ben

Szerda este újabb mérkőzéseket rendeztek a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában. A keddről elhalasztott meccsen a Manchester City a Borussia Mönchengladbach csapatát fogadta az Etihad Stadionban. Sergio Agüero nem hagyta, hogy a hazai szurkolók sokáig izguljanak, már a 9. percben a hálóba bombázta Aleksandar Kolarov beadását. Az argentin sztár a félidő derekán büntetőből is beköszönt, majd a 77. percben meglőtte harmadik gólját is, sőt Kelechi Iheanacho is betalált, így magabiztosan nyert hazai pályán a Manchester City.

A Tottenham Hotspur öt év kihagyás után tért vissza a legrangosabb európai kupasorozat vérkeringésébe. A Monaco elleni mérkőzésen a 15. percben került hátrányba a Spurs, Bernardo Silva lőtte a francia együttes gólját. Negyedórával később Thomas Lemar is betalált. A félidő hajrájában Toby Alderweireld fejelte a hálóba Erik Lamela szögletét, de egyenlítenie nem sikerült a Tottenhamnek a második félidőben, így vereséggel rajtolt a csoportban.

A Bayer Leverkusen a CSZKA Moszkvát látta vendégül ugyanebben a kvartettben. Admir Mehmedi már a 9. percben előnyhöz juttatta a gyógyszergyári csapatot. Nem sokkal később Hakan Calhanoglu lövése pattant meg, így védhetetlen volt Igor Akinfejev számára. A félidő hajrájában két perc alatt egalizáltak az oroszok, Alan Dzagojev és Roman Eremenko góljaival. Több gól már nem esett a meccsen, így egy-egy ponttal gazdagodott mindkét együttes.

A címvédő Real Madrid a Sporting csapatát fogadta az F-csoportban. Az első játékrészben nem találtak a hálóba a csapatok, a második félidő viszont rémálomszerűen indult a Királyi Gárda számára, hiszen Bruno Cesar a 48. percben vezetést szerzett a portugáloknak.

A madridiak mindent megtettek az egyenlítésérta második félidőben, végül Cristiano Ronaldo egalizált a 89. percben szabadrúgásból.

Alvaro Morata a hajrában fejesből köszönt be, így otthon tartotta a három pontot a Real Madrid.

Nikolics Nemanja csapata, a Legia Varsó a Borussia Dortmundot fogadta szerda este. Nem sokáig húzták ki kapott gól nélkül a lengyelek, hiszen Mario Götze már a 7. percben mattolta Arkadiusz Malarz kapust. Tíz perccel később Sokratis Papastathopoulos növelte kettőre az előnyt, majd a nyáron igazolt Marc Bartra is beköszönt, így kilátástalan helyzetbe került a lengyel gárda. A második félidő is rosszul indult a hazaiak szempontjából, hiszen Raphael Guerreiro az 52. percben már a negyedik dortmundi gólt lőtte. Gonzalo Castro a 75. percben állt be csereként Götze helyére, egy perccel később pedig már gólt is szerzett. Pierre-Emerick Aubameyang lőtte a hatodikat, Nikolics a 63. percben állt be csereként, de ezúttal nem tudta góllal segíteni csapatát.

A tavalyi szezon meglepetéscsapata a Leicester City a Club Brugge otthonába látogatott. Jól kezdett a Premier League címvédője, hiszen Marc Albrighton révén már a hatodik percben előnybe került. A 30. percben Riyad Mahrez lőtt nagyszerű szabadrúgásgólt, így már kettővel mentek a Rókák. A második játékrészben Mahrez talált be ismét, ezúttal tizenegyesből, így magabiztosan debütált a BL-ben az angol csapat.

A Porto az FK Köbenhavn ellen biztosíthatta a jó kezdést a sorozatban. A meccsen jól sikerült a rajt, hiszen Otavio révén a portugálok szereztek vezetést. A második félidőben Andreas Cornelius egalizált, így egy ponttal gazdagodott mindkét csapat.

Bajnokok Ligája, 1. forduló, végeredmények:

C-csoport:

Manchester City – Borussia Mönchengladbach 4-0 (2-0)
G: Agüero 9., 28., 77. – a másodikat büntetőből, Iheanacho 90+1.

E-csoport:

Tottenham Hotspur – Monaco 1-2 (1-2)
G: Alderweireld 45., illetve Silva 15., Lemar 31.

Bayer Leverkusen – CSZKA Moszkva 2-2 (2-2)
G: Mehmedi 9., Calhanoglu 15., illetve Dzagojev 37., Eremenko 39.

F-csoport: 

Real Madrid – Sporting CP 2-1 (0-0)
G: Ronaldo 89., Morata 90+5.,  illetve Cesar 48.

Legia Varsó – Borussia Dortmund 0-6 (0-3)
G: Götze 7., Papastathopoulos 15., Bartra 17., Guerreiro 52., Castro 76., Aubameyang 87.

G-csoport:

Club Brugge – Leicester City 0-3 (0-2)
G: Albrighton 5., Mahrez 30., 61. – a másodikat büntetőből

Porto – FC Köbenhavn 1-1 (1-0)
G: Otavio 13., illetve Cornelius 52.

H-csoport:

Juventus – Sevilla 0-0 (0-0)

Lyon – Dinamo Zagreb 3-0 (1-0) 
G: Tolisso 13., Ferri 50. Cornet 57.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik