Foci

Az Inter megmutatta, hogy kell rossz játékkal nyerni

Az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 3. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén a szebb napokat is megélt Internazionale a Pescara otthonába látogatott. Két kör után mindkét együttes egy ponttal állt a tabellán, erre egyáltalán nem lehetnek büszkék a milánói kék-feketék, főleg hogy nyáron rengeteg pénzt költöttek új játékosokra.

Az első félidőben jobban játszott az Inter, de a vezetést nem sikerült megszerezniük. A fordulást követően a néhány perccel korábban beálló Jean-Christophe Bahebeck a 63. minutumban megszerezte a vezetést a Pescarának, miután a védője csúnyán lemaradt róla (1-0).

A bekapott gól után teljesen tanácstalan volt a Nerazzurri, Frank de Boer vezetőedző mindent vagy semmit alapon beküldött három támadót (Jovetic, Éder, Palacio), amelynek végül meglett az eredménye.

Mauro Icardi előbb a 77. percben egalizált (1-1), majd a 91. percben meg is nyerte a mérkőzést csapatának (1-2). A igazsághoz hozzátartozik, hogy a Pescara 1-0-nál többször is lezárhatta volna a mérkőzést, majd 1-1-nél is volt volt labdájuk a 2-1-hez.

Eredmény – Serie A, 3. forduló

Pescara – Internazionale 1-2 (0-0)
Gólszerző: Bahebeck (63.) ill. Icardi (77., 90+1.)

Tabella:

1. Juventus 3 3 6–2 +4 9
2. Roma 3 2 1 9–4 +5 7
2. Napoli 3 2 1 9–4 +5 7
4. Genoa 2 2 6–2 +4 6
5. Sampdoria 3 2 1 5–4 +1 6
6. Sassuolo 3 2 1 4–4 0 6
7. Udinese 3 2 1 3–4 –1 6
8. Bologna 3 2 1 4–6 –2 6
9. Chievo 3 1 1 1 3–2 +1 4
10. Lazio 3 1 1 1 5–5 0 4
11. Internazionale 3 1 1 1 3–4 –1 4
12. Torino 3 1 2 8–6 +2 3
13. Fiorentina 2 1 1 2–2 0 3
14. Atalanta 3 1 2 6–7 –1 3
15. Milan 3 1 2 5–7 –2 3
16. Pescara 3 1 2 4–6 –2 1
17. Cagliari 3 1 2 4–7 –3 1
18. Palermo 3 1 2 1–5 –4 1
19. Crotone 2 2 1–4 –3 0
20. Empoli 2 2 0–3 –3 0

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik