Foci

Gulácsi szép védésekkel és döntetlennel debütált a német élvonalban

A német labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) első fordulójának zárómérkőzésén a feljutó RB Leipzig látogatott a Hoffenheim otthonába. A hazaiaknál Szalai Ádám a keretbe sem került be, egyre valószínűbb, hogy még a nyári átigazolási időszakban távozik a csapattól.

A vendégeknél Gulácsi Péter védte a kaput az első perctől, míg Kalmár Zsolt és Lőw Zsolt a kispadon ült. Utóbbi hivatalból, ő ugyanis a vezetőedző Ralph Hasenhüttl segítője. Ott volt a védelem tengelyében a lengyel-magyar származású Willi Orban is, akit Bernd Storck szeretne a magyar válogatottba csábítani.

Hét év után játszott keletnémet együttes a Bundesligában, legutóbb még 2009-ben a Cottbus képviselte az egykori NDK-t.

Gulácsinak már az első percekben volt dolga bőven, előbb a remek kiugratás után kilépő Uth lábáról ütötte le a labdát, majd rögtön utána Rudy lövését tolta a léc fölé. A félidő hátralévő részében inkább a lipcseiek előtt adódott gólszerzési lehetőség, de Sabitzer a lécet találta telibe, míg Kaiser hét méterről Baumann kapusba lőtte a labdát.

A fordulást követően tíz perccel megszerezte a vezetést a 29 (!) éves Julian Nagelsmann által edzett Hoffenheim. Egy szöglet után rosszul szabadítottak fel a vendégek, Rupp pedig a kapuba bombázott (1-0). Gulácsi a gólról nem tehetett, a védőktől semmit sem látott, ráadásul a labda meg is pattant egy játékoson.

Mindössze három percig vezetett a sinsheimi alakulat, Demme beadása után Kaiser talált be, igaz Baumann mintha mellényúlt volna a labdának (1-1).

A meccslabdát az újonc hagyta ki a 73. percben, egy szöglet utáni lecsorgó labdát Sabitzer három méterről a kapus lábába bombázott. A kihagyott ziccer megbosszulta magát, hét perccel a vége előtt Uth egy labdaszerzés után egy az egyben vihette a labdát a magyar kapusra, aki még beleért a lövésbe, de a labda bepattant a rövid sarokba (2-1).

De a győzelem nem jött össze a vendéglátóknak, a rendes játékidő utolsó percében a korábban kapufát lövő és ziccert rontó Sabitzer egalizált (2-2), amellyel ki is alakította a végeredményt.

Szalai csapata a válogatott mérkőzések miatti szünet után a Mainz otthonába látogat, míg Gulácsiék a Borussia Dortmundot fogadják.

Eredmény – Bundesliga, 1. forduló

Hoffenheim – RB Leipzig 2-2 (0-0)
Gólszerző: Rupp (55.), Uth (83.) ill. Kaiser (58.), Sabitzer (90.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik