Foci

Európa Liga: nagyot küzdött, de kiesett a Videoton is

Utolsó magyar csapatként állva maradt Videoton igyekezett csodát tenni Dániában. A székesfehérvári együttes a hazai vereség után Herningben lépett pályára a dán Midtjylland ellen, és próbálta meg kiharcolni a negyedik (utolsó) selejtezőkörbe jutást az Európa Ligában.

A magyar gárda az első félidőben semmivel sem játszott rosszabbul ellenfelénél, de a játékáról sokat elmond, hogy igazán helyzetbe sem tudott kerülni. A kulcspasszokba folyamatosan hiba csúszott, így nem sok esély volt a hátrány ledolgozására.

A fordulást követően úgy tűnt, megpecsételődik a Vidi sorsa, Vinícius ugyanis buktatta a gólhelyzetben kilépő Hassant, így villant a piros.

A 62. percben egy kis szerencsével meglehetett volna a vezetés, de Szolnoki távoli bombája a lécen csattant. Szinte a következő dán helyzetből jöhetett volna a gól, de Kovácsik kétszer is nagy bravúrt mutatott be.

Úgy tűnt, a hátralévő játékidő szép lassan eltelik, aztán jött a 75. perc. Barczi szabadrúgása után az odavágó egyetlen gólját szerző Novak rossz helyre fejelte ki a labdát, Kovács pedig 15 méterről a kapuba lőtt, igaz a labda megpattant egy hazai játékoson (0-1).

A hajrában majdnem meglett a második Vidi-gól is, de Feczesin erőtlen fejesét még egy védő ki tudta rúgni a gólvonal elől.

A hosszabbítás hetedik percében újabb magyar lehetőséget jegyezhettünk fel. Egy fehérvári kontra során Suljic remekül ugratta ki Bódit, aki elvitte a kimozduló kapus mellett, de nagyon kisodródott, így csak az oldalhálóba tudott lőni.

Sajnos a 104. percben betalált a dán gárda, így eldöntötte a továbbjutást. Egy kifejelt labda után a leshatárról visszalépő Novak elé került a játékszer, aki a jobb alsóba lőtt (1-1).

A hosszabbítás második félidejének első percében Pátkai került nagy helyzetbe, de hosszan vette át, a kilépő Dahlin pedig védeni tudott, ezzel az utolsó puskaporát is ellőtte Henning Berg csapata.

Augusztus 4-ig tartott idén a négy magyar klubcsapat európai kupaszereplése.

Eredmény – Európa Liga, selejtező, 3. forduló, visszavágó

Midtjylland – Videoton 1-1 (0-0, 0-1, 1-0) (Összesítésben: 2-1)
Herning, MCH Arena. Vezette: Guida (olasz)

Midtjylland: Dahlin – Kristensen, Hansen, Banggaard, Novak – Halsti – Kadlec (Duelund 69.), Olsson (Larsen 109.), Romer (Pusic 80.), Hassan, Onuachu

Videoton: Kovácsik – Nego, Vinícius, Lang, Juhász, Stopira (Bódi 12.) – Szolnoki, Pátkai – Kovács (Suljic 91.), Barczi – Géresi (Feczesin 67.)

Gólszerző: Novak (104.) ill. Kovács (75.)

Sárga lap: Hansen (22.), Novak (45.), Onuachu (46.), Duelund (117.) ill. Lang (19.), Szolnoki (56.), Barczi (57.), Juhász (111.), Bódi (120+2.)

Piros lap: Vinícius (47.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik