Foci

A DVSC EL-meccsén debütál a bíró, az MTK vendégségben játssza hazai meccsét

A DVSC csütörtökön a La Fiorita ellen kezdi meg szereplését az Európa Liga első selejtezőkörében. A párharc első felvonását San Marinóban rendezik, a játékvezető Juri Frischer lesz – írja az uefa.com.

Utóbbi azért kifejezetten érdekes, mert az észt sípmester még nem vezetett nemzetközi szinten felnőtt meccset. A 32 éves játékvezető a közelmúltban lett tagja a FIFA keretének, munkáját Silver Koiv és Dmitri Vinogradov segítik asszisztensként.

Frischer az észt első osztályban tíz meccset vezetett a 2015-16-os szezonban, ezeken 35 sárga és három piros lapot osztott ki.

A La Fiorita-Debrecen párharc első mérkőzését csütörtökön 20:30-tól rendezik San Marinóban. A két csapat még nem találkozott a nemzetközi porondon.

Az MTK szintén csütörtökön lép pályára az első körben. Kanta Józsefék a kazah Aktobe ellen játszanak idegenben csütörtökön 16:00-tól. A fővárosi csapat hivatalos honlapján tette közzé, hogy a párharc visszavágóját a gyirmóti Alcufer Stadionban rendezik meg.

A Videoton június 30-án 18:00-tól fogadja a moldáv Zaria Baltit hazai pályán. A sorsolás után azt írtuk, hogy nem verhetetlen ellenfelek várnak a magyar csapatokra, talán az MTK-nak lesz a legnehezebb dolga az Aktobe ellen. A párharcok visszavágóit július 7-én rendezik.

Labdarúgás – Európa Liga selejtező

Első forduló:
Videoton (magyar) – Zaria Balti (moldovai)
La Fiorita (San Marinó-i) – DVSC-TEVA (magyar)
Aktobe (kazah) – MTK (magyar)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik