Foci

Ronaldo megsérült az edzésen, lemaradhat a BL-döntőről

Idő előtt be kellett fejeznie a gyakorlást.

Nagy bajban Cristiano Ronaldo és a Real Madrid a szombati Bajnokok Ligája döntő előtt. A portugál klasszis ugyanis megsérült a keddi edzésen, így könnyen lehet, hogy lemarad az Atlético Madrid elleni fináléról. Ronaldo egy beadás után összeütközött a levegőben Daniel Carvajallal és Kiko Casillával, ráadásul rosszul is érkezett a földre a koccanás után – írja a 101gretagoals.com.

A portugált az orvosi stáb megpróbálta ellátni, de az edzés be kellett fejeznie. CR saját lábán ugyan, de kénytelen volt elhagyni a pályát, és láthatóan nem volt túl boldog.

A spanyol fővárosban már korábban tudták, hogy Ronaldo nem lesz egészséges a döntőre, de biztosak voltak benne, hogy játszani fog. A sérülés után már az is kérdéses, ott lehet-e egyáltalán a San Siróban.

A játékos a helyszínen tartózkodó riporterének beszámolója szerint állítja, nagyobb volt az ijedtség, mint a baj, és biztos benne, pályára lép a fináléban. A csapat orvosai megvizsgálták, szerintük játszhat az Atlético ellen.

Kérdés, a kijelentéssel csak a szurkolókat akarták megnyugtatni, vagy tényleg nem komoly a baj.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik