Foci

Mindkét angol csatárcsillag beköszönt

Az angol labdarúgó-válogatott vasárnap Törökországot fogadta felkészülési mérkőzésen az Etihad Stadionban.

Nem kellett sokat várniuk a hazaiaknak a gólra, hiszen Harry Kane már a 3. percben vezetést szerzett az angoloknak. (1-0) Dele Allival együtt játszanak a Tottenham Hotspurben is, a fiatal középpályás pedig igazolta, hogy nem érdemtelenül választották az év fiatal játékosának a Premier League-ben. Ballal átvette a labdát, majd jobbal egyből Kane elé tette azt, aki nem hibázott. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy lesen állt a csatár, csúnyán elnézte ezt az esetet a partjelző.

Tíz perccel később jött a vendégek válasza. Volkan Sen még éppen be tudta adni a labdát, mielőtt Joe Hart kapus odaért volna, Hakan Calhanoglu pedig belőtte a labdát az üres kapuba. (1-1)

Harry Kane büntetőt hibázott a második félidőben, de Jamie Vardy 83. percben szerzett góljával így is megnyerte a meccset Anglia. (2-1) A Leicester City támadója sorozatban harmadik válogatottbeli mérkőzésén szerzett gólt.

Az angolok Ausztráliával és Portugáliával meccselnek még az Európa-bajnokság előtt.

Felkészülési mérkőzés, végeredmény:

Anglia – Törökország 2-1 (1-1)
G: Kane 3., Vardy 83. illetve Calhanoglu 13.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik